Így hallottam:
Egy ideig a Magasztos Szávatthíban1 időzött, a Dzséta-ligetben, Anáthapindika parkjában. Abban az időben valamilyen ügyben ötszáz, különféle tartományokba való bráhmin tartózkodott Szávatthíban. Egyszer felmerült közöttük: „Ez a Gótama törekvő azt állítja, hogy a tisztaság mind a négy rendet2 megilleti. Ki lesz az, aki ebben a kérdésben vitába tud vele szállni?“ Majd az jutott eszükbe: „Van itt Szávatthíban egy ifjú bráhmin, Asszalájana3, beretvált fejű, tizenhat év körüli. Mindhárom Védát4 megtanulta a szófejtéssel, szertartástannal és hangtani elemzéssel együtt, és ötödikként az eposzt5 is. A szavak és a nyelvtan tudósa, járatos a természettanban6 és a csodás személyek jegyeiben. Ő lesz az, aki ebben a kérdésben vitába tud szállni Gótama törekvővel.“
Ezután elmentek Asszalájanához, és megkérték, hogy szálljon vitába vele.
Asszalájana pedig így válaszolt:
– Urak, Gótama törekvő a Dharma szerint szól, és az ilyenekkel nehéz vitában szembe szállni. Én nem vagyok rá képes.
De a bráhminok másodszor is megkérték, és hozzátették:
– De hiszen Asszalájana úr is volt vándoraszkéta7!
Asszalájana azonban újra elutasította őket. Megkérték hát harmadszor is és most még azt is hozzátették:
– Nehogy már Asszalájana úr csata nélkül szenvedjen vereséget!
Erre Asszalájana így válaszolt:
– Egyáltalán nem értem önöket. Gótama törekvő a Dharma szerint szól, és az ilyenekkel nehéz vitában szembe szállni. Én nem vagyok rá képes. Az önök szavára mégis elmegyek.
És egy jókora bráhmincsapattal együtt elment a Magasztoshoz, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak.
Asszalájana oldalt leült, majd így szólt a Magasztoshoz:
– Gótama úr! A bráhminok azt mondják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a többi hitvány; a bráhmin rend fehér, a többi fekete. Csak a bráhmin tisztulhat meg, más nem. A bráhminok Brahmá vér szerinti fiai, a szájából születtek8, Brahmá gyermekei, Brahmá teremtményei, Brahmá örökösei. Gótama úr mit mond erről?
A bráhminok is csak emberek, nem Brahmá fiai
– Asszalájana, de hát látjuk, hogy a bráhminok asszonyai is menstruálnak, terhesek, szülnek és szoptatnak! És noha valójában az asszonyok méhéből származnak, a bráhminok mégis azt mondják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
Nem egyetemes dolog, hogy külön papi rend van
– Hallottál-e róla, Asszalájana, hogy a görögöknél9, a perzsáknál és más határvidéki népeknél csak két rend van: urak és szolgák? Aki pedig úr volt, szolga lehet, aki szolga volt, úr lehet.
– Hallottam.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy így beszélnek?
– Mégis így beszélnek.
A halál utáni sors a tettektől függ, nem a rendektől
– És erről mit gondolsz, Asszalájana? Aki élet elleni vétket követ el, nem adott dolgokat vesz el, csalárd az élvezetekben, hazug, álnokul vagy durván beszél, szertelenül fecseg, sóvárgó, rosszindulatú, hamis nézeteket vall – az a test pusztulásával, a halál után csak akkor hull alá, csak akkor jut rossz sorsra, romlásra, kárhozatra, ha nemes, vaisja vagy súdra10; ha pedig bráhmin, akkor nem?
– Dehogyis, Gótama úr. A nemes is oda jut, a bráhmin is; a vaisja és a súdra is – mind a négy rend oda jut.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
– És erről mit gondolsz, Asszalájana? Aki tartózkodik az élet elleni vétkezéstől, nem adott dolgok elvételétől, élvezetekben a csalárdságtól, hazugságtól, álnok vagy durva beszédtől, szertelen fecsegéstől; nem sóvárog, jóindulatú, helyes nézeteket vall – az a test pusztulásával, a halál után csak akkor jut jó sorsra, mennyei világba, ha bráhmin; ha pedig nemes, vaisja vagy súdra, akkor nem?
– Dehogyis, Gótama úr. A nemes is oda jut, a bráhmin is; a vaisja és a súdra is – mind a négy rend oda jut.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
A szellemi és a testi megtisztulás sem a bráhminok előjoga
– 11És mit gondolsz, Asszalájana, ezen a vidéken12 vajon csak bráhmin képes rá, hogy kifejlessze magában a béketűrést, az erőszakmentességet, a baráti érzületet – nemes, vaisja vagy súdra pedig nem?
– Dehogyis, Gótama úr. A nemes is képes rá, a bráhmin is; a vaisja és a súdra is – mind a négy rend képes rá.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
– És mit gondolsz, Asszalájana, vajon csak bráhmin képes rá, hogy lemenjen a folyóhoz és fürdőcsutakkal13 lemossa magáról a port és az izzadtságot – nemes, vaisja vagy súdra pedig nem?
– Dehogyis, Gótama úr. A nemes is képes rá, a bráhmin is; a vaisja és a súdra is – mind a négy rend képes rá.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
Nem az számít, miből lett, hanem hogy milyen
– 14És mit gondolsz, Asszalájana, ha egy harcos rendbeli, felkent király különféle születésű emberek közül összehív százat, hogy tűzfúró pálcával gyújtsanak tüzet és csináljanak meleget. Éspedig a nemes, bráhmin vagy fejedelmi nemzetségből származók tikfából, szálafából, szalalából, szantálból vagy vadcseresznyéből készült tűzfúróval; a vályogvető, vadász, kosárfonó, szekérgyártó vagy takarító nemzetségből15 származók pedig kúszó-, disznó-, festődróníból16 vagy ricinusfából készült tűzfúróval.
Vajon az a tűz, amit a nemes, bráhmin vagy fejedelmi nemzetségből származók gyújtottak a tikfából, szálafából, szalalából, szantálból vagy vadcseresznyéből készült tűzfúróval, jól lángol, ragyog, fénylik és alkalmas arra, amire a tüzet használják – az a tűz viszont, amit a vályogvető, vadász, kosárfonó, szekérgyártó vagy takarító nemzetségből származók gyújtottak a kúszó-, disznó-, festődróníból vagy ricinusfából készült tűzfúróval, alig lángol, nem ragyog, nem fénylik és alkalmatlan arra, amire a tüzet használják?
– Dehogyis, Gótama úr. Mindkét tűz, akár így, akár úgy gyújtották, ugyanolyan. Mert minden tűz lángol, ragyog, fénylik és alkalmas arra, amire a tüzet használják.
– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?
– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
A bráhmin nem külön faj
– És mit gondolsz, Asszalájana, ha egy nemes fia egy bráhmin lányával összeköltözik és fiuk születik, akkor a gyerek az anyjához és az apjához is hasonlatos lesz, tehát nemesnek és bráhminnak is mondható?
– Igen, Gótama úr, mindkettőnek mondható.
– És mit gondolsz, Asszalájana, ha ez fordítva van, tehát egy bráhmin fiának egy nemes lányától születik fia, akkor is ez a helyzet?
– Igen, Gótama úr.
– És mit gondolsz, Asszalájana, ha egy kancát és egy szamármént összepárosítanak és ebből csikó születik, akkor az a kancához és a szamárhoz is hasonlatos lesz, tehát lónak és szamárnak is mondható?
– Ez az elfajzás17 az öszvér, Gótama úr. Ebben az esetben változást látok; a korábbiban viszont semmiféle változást nem látok18.
A születésnél fontosabb a tudás, de annál is fontosabb az erény
– És mit gondolsz, Asszalájana, ha van két ifjú bráhmin, vér szerinti testvérek, és az egyiket taníttatják és felavatják19, a másikat nem taníttatják, nem avatják fel – halottemlékezeti szertartáson, lepényfelajánláskor, áldozatnál vagy megvendégeléskor melyiküket kínálják először étellel az idevalósi bráhminok20?
– Azt, Gótama úr, akit taníttattak és felavattak – hiszen mekkora gyümölcse volna annak a felajánlásnak, amit egy nem taníttatott, felavatatlan embernek adnak?
– És mit gondolsz, Asszalájana, ha van két ifjú bráhmin, vér szerinti testvérek, és az egyiket taníttatják és felavatják, de erénytelen és becstelen, a másikat nem taníttatják, nem avatják fel, de erényes és becsületes – halottemlékezeti szertartáson, lepényfelajánláskor, áldozatnál vagy megvendégeléskor melyiküket kínálják először étellel az idevalósi bráhminok?
– Azt, Gótama úr, akit nem taníttattak és nem avattak fel, de erényes és becsületes – hiszen mekkora gyümölcse volna annak a felajánlásnak, amit egy erénytelen, becstelen embernek adnak?
– Először, Asszalájana, a születésre hivatkoztál, azután a szent igék tudására, majd az [erényre]21 – de ezzel eljutottunk oda, amit én is állítok, hogy a tisztaság mind a négy rendet megilleti22.
Ennek hallatán Asszalájana elhallgatott, zavarba jött, magába roskadt, lehajtotta a fejét, és csak ült elvörösödve, válasz nélkül.
Fekete Bálványpap és a hét bráhmin látnok származása
Látván ezt a Magasztos ezt mondta:
– Hajdanában hét bráhmin látnok egy erdős területen, levélkunyhóban remetéskedett. Ők is arra az ártalmas meggyőződésre jutottak, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.
Meghallotta ezt Aszita Dévala látnok23; rendbeszedte haját és szakállát, karmazsinszín ruhát öltött, zárt papucsba bújt, megfogta arany botját és megjelent a hét bráhmin látnok áldozati tisztásán. Ott sétálgatva így szólt:
– Mivé is lettetek, ti hét bráhmin látnok? Mivé is lettetek?
Amazok pedig így töprengtek: „Ugyan ki lehet ez, aki úgy járkál itt körbe, mint a nyomtató ökör, és közben ezt mondogatja: Mivé is lettetek, ti hét bráhmin látnok? Mivé is lettetek? Átkozzuk csak el!“ És a hét bráhmin látnok elátkozta Aszita Dévalát: „Porladj hamuvá, gnóm! Porladj hamuvá!“ De ahogy egyre csak átkozták, úgy vált Aszita Dévala egyre szépségesebbé, csinosabbá, ragyogóbbá. A hét bráhmin látnok ekkor ezt gondolta: „Hiábavaló volt a vezeklésünk, gyümölcstelen az önmegtartóztatásunk. Akit eddig elátkoztunk, hogy porladjon hamuvá, az mindig hamuvá is porladt. Ezt pedig ahogy egyre csak átkozzuk, úgy válik egyre szépségesebbé, csinosabbá, ragyogóbbá.“
– Nem volt hiábavaló a vezeklésetek, urak, nem volt gyümölcstelen az önmegtartóztatásotok. Vessétek ki a szívetekből az irántam érzett ellenszenvet!
– Kivetjük a szívünkből az ellenszenvet. Uraságod kicsoda?
– Hallottatok már Aszita Dévala látnokról?
– Igen.
– Hát én vagyok az.
Ekkor a hét bráhmin odament Aszita Dévala látnokhoz, hogy üdvözölje őt.
Aszita Dévala látnok pedig így szólt hozzájuk:
– Hallottam róla, hogy erdei remeteségetekben arra az ártalmas meggyőződésre jutottatok, hogy a bráhmin a legjobb rend, a többi hitvány; a bráhmin rend fehér, a többi fekete. Csak a bráhmin tisztulhat meg, más nem. A bráhminok Brahmá vér szerinti fiai, a szájából születtek, Brahmá gyermekei, Brahmá teremtményei, Brahmá örökösei.
– Így van, uram.
– Vajon biztosan tudjátok-e, urak, hogy szülőanyátok csak bráhminnal állt össze, nem-bráhminnal soha?
– Nem tudjuk.
– Vajon biztosan tudjátok-e, urak, hogy szülőanyátok anyja, egészen a hetedik nemzedékig, csak bráhminnal állt össze, nem-bráhminnal soha?
– Nem tudjuk.
– Vajon tudjátok-e, urak, hogy szülőapátok csak bráhmin nővel állt össze, nem-bráhminnal soha?
– Nem tudjuk.
– Vajon tudjátok-e, urak, hogy szülőapátok apja, egészen a hetedik nemzedékig, csak bráhmin nővel állt össze, nem-bráhminnal soha?
– Nem tudjuk24.
– Vajon tudjátok-e, urak, hogyan fogan meg a magzat? – Tudjuk. Amikor az anya és az apa együtt vannak, az anya termékeny idejében van, és gandhabba25 is van – e három dolog együttlététől fogan meg a magzat.
– Vajon tudjátok-e, urak, hogy az a gandhabba ténylegesen nemes, bráhmin, vaisja vagy súdra?
– Nem tudjuk.
– De ha ez így van, urak, akkor azt tudjátok-e, hogy ti mik vagytok26?
– De ha ez így van, urak, akkor azt tudjátok-e, hogy ti mik vagytok?
– Nem tudhatjuk.
Így hát, Asszalájana, a hét bráhmin látnok sem tudott válaszolni, amikor Aszita Dévala látnok felhozta saját születésük kérdését, ellenvetéseket tett és kérdezgetett. Hát még te, aki mestereddel együtt sem érsz fel odáig, hogy az áldozati kanalukat tarthatnád – te vajon tudsz majd válaszolni, ha felhozom saját születésed kérdését, ellenvetéseket teszek és kérdezgetlek?
Ekkor az ifjú bráhmin, Asszalájana így szólt:
– Bámulatos, Uram, [bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: a Magasztos ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a Dharmát. Ezért most, Uram, a Magasztos oltalmába térek, a Dharma és a Szerzetesi Közösség oltalmába.] Mától fogva tartson meg engem a Magasztos, mint oltalmába tért, életet nyert hívét.
Irreálisan sok (871) szutta színhelye Szávatthí. Ennek lehetett az is az oka, hogy az ottani közösség tartotta fenn ezeket a szövegeket. Ennek a szuttának a tartalma azt valószínűsíti, hogy a Buddha nyugatabbra, a bráhmanizmus valamely fellegvárába ellátogatva fejthette ki ezeket a gondolatokat. Úgy tűnik ugyanis, hogy számára is idegenszerű az odavalósi papok világszemlélete, és azoknak is meglepő a bráhmanikus előjogok megkérdőjelezése (ami pl. Magadhában természetes volt, mint ezt a dzsainizmusból is tudjuk). ↩
Varna: a bevett papi elmélet szerint bráhmin, nemes (ksatrija), vaisja (közrendű) és súdra (szolgarendű). ↩
Ásvalájana (Asvala leszármazottja) egy fontos, eredetileg magadhai védikus iskola alapítója, illetve az iskola neve. ↩
A Rigvéda, Számavéda és a Jadzsurvéda. ↩
A Mahábhárata eposzt gyakran nevezik az ötödik védának; ötödik, ugyanis később az előbb említett három védához negyedikként hozzáveszik az Atharvavédát is ↩
A homályos ‘lókájata’ szó a későbbiekben a materialista filozófia egyik neve lesz. ↩
Ez ugyanis szokatlan volt: a hagyományos bráhmanizmusban egyáltalán nem szerepel a vándoraszkézis. ↩
A Rigvéda híres Purusa-himnusza (X.90) szerint a bráhminok az ősóriás Purusa szájából, a nemesek a karjából, a vaisják a combjából, a súdrák pedig a lábából lettek. Purusát gyakran azonosítják Brahmával, a teremtővel. ↩
A görögök említése utólagos beszúrásra utal. Valószínűtlen, hogy Nagy Sándor hódításai előtt Indiában a görög társadalom tagolódása ismert lett volna; márpedig a Buddha kb. száz évvel korábban élt. ↩
Stilisztikai és tartalmi megfontolásokból is valószínűnek látszik, hogy az alsó két rend (vaisja és súdra) említése utólagos betoldás. ↩
A kérdés irrelevánsnak tűnik, utólagos beszúrás lehet. Ugyanis a bráhminok sohasem állították, hogy e három, jellegzetesen buddhista erényben különböznének másoktól, és nem is tekintik ezeket fontos erénynek. ↩
A megfogalmazás jelzi, hogy a Buddha számára jobban ismert vidékeken (Magadha, Vidéha) nem volt a bráhminoknak ilyen szerepe. ↩
A páli ‘szotti-szináni’ jelentése homályos. A második fele azt jelenti, ‘fürdő’. ↩
E bekezdés érve a ránk maradt formájában kilóg a szutta egészéből: itt az előkelők állnak szemben az alacsony származásúakkal, nem pedig a bráhminok a többi renddel. ↩
A szekérgyártó kivételével eredetileg nem árja törzsek nevei (csandála, nészáda, véna, pukkusza). A jellegzetes ind kasztrendszerben egy-két szakma művelésére szakosodtak. ↩
A három növénynév pontos értelme teljesen bizonytalan, annyi bizonyos, hogy olcsó hulladékfát adtak. Talán (egy szanszkrit adat alapján) fás szárú kúszónövényekről van szó. ↩
A páli szövegváltozatok mindegyike más-más szót használ, amelyek egyike sem fordul elő másutt a kánonban; így a jelentésük elég bizonytalan. ↩
Az érv azt bizonyítja, hogy a bráhmin és a nemes nem külön faj, szemben azzal, amit a bráhmanizmus tanít. ↩
A felnőtté avatás (‘upanajana’) szertartásával lesz a bráhmin teljes jogú bráhminná, ‘kétszerszületetté’. Akivel ezt nem végzik el ifjú kora előtt, az többé nem számít bráhminnak. Az upanajanával kezdődnek a papi tanulóévek, amelyek során az áldozati szövegeket, azaz a védikus szent igéket (mantrákat) tanulta meg az ifjú. ↩
A szövegből kiderül, hogy (a szakmában általános véleménnyel szemben) a bráhminok támogatása már ekkor is jelentős részben belterjes volt: a módosabb bráhminok vendégelték a szegényebbeket. ↩
Az eredeti szövegben, nyilván tévedésből az aszkézis (‘tapasz’) szó szerepel. Az aszkézis a kései bráhmanizmusban és a dzsainizmusban is a legfontosabb szent erénynek számított. ↩
Ugyanis az erényben mind a négy rend tagjai kitűnhettek. ↩
‘Fekete Bálványpap’, egy híres risi (‘látnok’), vagyis nagyhatalmú, varázserejű, általában bráhmanikus szentember. Aszita Dévala viszont láthatólag kívül áll a bráhmin tradíción, a ‘Fekete’ név is feltűnően nem árja voltára utal. ↩
Az érv lényege világos: nyilván sok „bráhmin“ születésű fiúnak valójában más rendbéli volt az apja (anyuka félrelépett) és persze az ő leszármazottaik sem lehetnének immár ‘Brahmá örökösei’. A konkrét elemzésbe viszont hiba csúszott: nem a tiszta anyai, illetve tiszta apai ősöket kellett volna számba venni, hanem minden elágazáson a női szereplőket kellett volna említeni (anya; anya anyja; apa anyja; anya apjának az anyja stb.). ↩
Gandhabba: a későbbi buddhista tradícióban a halál és az újabb megszületés közötti köztes létben időző lényt jelenti. Ez ebben a szövegben rendkívül valószínűtlennek tűnik. A védikus hagyományban a Gandharva egyfajta termékenység-szellem, hivatalosan övé a ius primae noctis. ↩
Ez az elgondolás teljesen idegen a szuttában máshol látható felfogástól. Azt tételezi fel, hogy a született gyermek rendje a belé szálló lélek (‘gandharva’) rendjétől függ; nem tudunk róla, hogy Indiában bárki is vallott volna ilyen nézetet. Az ujjászületés során az általános elgondolás szerint más rendbe kerülhet az ember. ↩