Assalāyana Sutta

(Megjelent: Csak azt Tanítom…, 259. oldal. A páli szakszavak magyar fordításához való egyeztetéshez lásd a Szójegyzéket.)

(A felolvasás egy korábbi változathoz készült.)

BEVEZETŐ

A kánonban több szöveg, a Maddzshima-nikájában egy egész tízdarabos szuttagyűjtemény (MN 91–100) foglalkozik a bráhmin rend speciális státuszával, speciális bráhmanikus doktrínákkal, illetve visszatérő téma az is, hogy mi/ki is a bráhmin. Általában jellemző rájuk, hogy bráhminok érdeklődést, majd csodálatot mutatnak a Buddha és tanai iránt.

E szutták hitelessége (t.i. hogy a bennük bemutatott beszélgetések tényleg köthetőek-e a Buddhához) történeti és tartalmi szempontból is kérdéses. Értelmezésünk szerint kifejezetten politikai tartalmú vitára utalnak, ami mögött a Buddha korához képest kétszáz évvel későbbi társadalmi-vallási probléma áll, mégpedig a buddhisták és bráhminok rivalizálása: a Maurja dinasztia után kelet-Indiában a bráhmin Sunga királyok következtek, akik persze a bráhminokat támogatták. Nem elvont ideológiai-vallási ellenségeskedésre kell gondolni, hanem az erőforrásokért, támogatásért versenyeztek. Ezért e szutták szinte egyetlen vitakérdése, hogy a másik csoport tagjai valóban szentemberek-e – hiszen csak azok méltók a támogatásra.

Szövegünk későiségére sok minden utal. A legnyilvánvalóbb a görög és a perzsa társadalmi berendezkedés emlegetése, ami elvileg Nagy Sándor hódításai után (a Buddha halála után fél évszázaddal) már elképzelhető, de inkább a hellenisztikus nyugat-indiai királyok korában valószínű. A Buddha idejében semmi nyoma annak, hogy bráhminok is megpróbálkoztak volna a vándoraszkéta (paribbádzsaka) életmóddal, itt viszont Asszalájana már volt korábban vándoraszkéta is. Az is árulkodó jel, hogy a Buddha ellenérvei kifejtésével még nem győzte le Asszalájanát: kellett hozzá egy bráhmanikus tematikájú, csodás elemekkel tarkított történet is, a Fekete Bálványpap története.

A bráhmin-szutták arról tanúskodnak, hogy a korabeli buddhisták e propagandisztikus hangulatú szövegekben formálisan befogadták a bráhminokat mint a szamanákkal egyenrangú célközönséget, illetve a bráhmanikus ideológia néhány elemét is (a védák említése, a négy társadalmi rend); a bráhminok születési jogon való elsőbbségét viszont elutasították (ahogyan az áldozatok végzését és a védákat mint szent kinyiltakoztatást is).

Szövegünkben a kiindulási probléma a négy rend tisztasága. A rend, szanszkritul varna, a bevett papi elmélet szerint négyféle: bráhmin, ksatrija (nemes), vaisja (közrendű) és súdra (szolga). Szövegünk szerint a Buddha azt állítja, mind a négy rend „tiszta“, míg a bráhminok (pontosabban a Szávatthi környékbeli bráhminok) szerint csak az övék. A bráhmin rend rituális tisztasága kirekesztő, tulajdonképpen rasszista elgondolás: ők Brahmá istentől származnak (más fajúak tehát). A Buddha szóra sem méltatja azt a kérdést, hogy melyik rend a jobb, viszont cáfolja, hogy a bráhminok más fajként Brahmá leszármazottai lennének, és azt állítja, hogy mind a négy rend tagjainak megvan a lehetősége a tisztaságra, vagyis mindenki üdvözülhet.

Aszita Dévala, a ‘Fekete Bálványpap’, egy híres risi (‘látnok’), vagyis nagyhatalmú, varázserejű, általában bráhmanikus szentember. Itt, szövegünkben viszont láthatólag kívül áll a bráhmin tradíción, a ‘Fekete’ név is feltűnően nem-árja voltára utal. A hét bráhmin rendelkezik csodás képességekkel, de itt rossz célra használják: átkozásra, rontó varázslásra. Aszita Dévala is varázsló, hiszen ő a rá szórt átkot is képes áldássá változtatni, az átoktól csak egyre szépségesebbé válik.

E kiegészítő történetben a cáfolandó állítás ugyanaz. Aszita első érvének lényege világos: nyilván sok bráhmin születésű gyermeknek valójában más rendbéli volt az apja (anyuka félrelépett), és persze az ő leszármazottaik sem lehetnének immár ‘Brahmá örökösei’. A konkrét elemzésbe viszont hiba csúszott (nagyon valószínű, hogy szövegromlás következtében): nem a tiszta anyai, illetve tiszta apai ősöket kellett volna számba venni. Az érvelés második része a kötetünkben a „Szomjúhozás kioltása“ szuttában is szereplő gandhabba fogalmát használja (lásd a MN 38, 3. lábjegyzetet, „A fogantatás-teória…“). Itt az az igen szokatlan gondolat jelenik meg, hogy a gandhabbának is van társadalmi rendje, és ez határozza meg a születendő gyermek rendjét.

ASSZALÁJANA FELKÉRÉSE; A PAPI TÉZIS

Így tanultam meg:

A nagyszent egy időt Szávatthiban töltött, a Dzséta-ligetben, Anáthapindika parkjában. Abban az időben valamilyen ügyben ötszáz, különféle tartományokba való bráhmin tartózkodott Szávatthiban. Egyszer felmerült közöttük: „Ez a Gótama szamana azt állítja, hogy a tisztaság mind a négy rendet megilleti. Ki lesz az, aki ebben a kérdésben vitába tud vele szállni?“ Majd az jutott eszükbe: „Van itt Szávatthiban egy ifjú bráhmin, Asszalájana, beretvált fejű, tizenhat év körüli. Mindhárom védát megtanulta a szófejtéssel, szertartástannal és hangtani elemzéssel együtt, és ötödikként az eposzt is.¹ A szavak és a nyelvtan tudósa, járatos a világi bölcseletben és a csodás személyek jegyeiben. Ő lesz az, aki ebben a kérdésben vitába tud szállni Gótama szamanával.“

Ezután elmentek Asszalájanához és felkérték erre.

Asszalájana pedig így válaszolt:

– Urak, Gótama szamana a dhamma szerint szól, és az ilyenekkel nehéz vitában szembe szállni. Én nem vagyok rá képes.

De a bráhminok másodszor is kérték, és hozzátették:

– De hiszen Asszalájana úr is volt vándoraszkéta!

Asszalájana azonban újra elutasította őket. Megkérték hát harmadszor is, és most még azt is hozzátették:

– Nehogy már Asszalájana úr csata nélkül szenvedjen vereséget! Erre Asszalájana így válaszolt:

– Egyáltalán nem értem önöket. Gótama szamana a dhamma szerint szól, és az ilyenekkel nehéz vitában szembe szállni. Én nem vagyok rá képes. Az önök szavára mégis elmegyek.

És egy jókora bráhmincsoporttal együtt elment a nagyszenthez, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. Asszalájana oldalt leült, majd így szólt a nagyszenthez:

– Gótama úr! A bráhminok azt mondják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a többi hitvány; a bráhmin rend fehér, a többi fekete. Csak a bráhmin tisztulhat meg, más nem. A bráhminok Brahmá vér szerinti fiai, a szájából születtek, Brahmá gyermekei, Brahmá teremtményei, Brahmá örökösei. Gótama úr mit mond erről?

A BUDDHA ELLENÉRVEI

A bráhminok is csak emberek, nem Brahmá fiai

– Asszalájana, de hát látjuk, hogy a bráhminok asszonyai is menstruálnak, terhesek, szülnek és szoptatnak! És noha valójában az asszonyok méhéből származnak, a bráhminok mégis azt mondják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

Nem egyetemes dolog, hogy külön papi rend van

– Tudsz-e róla, Asszalájana, hogy a görögöknél, a perzsáknál és más határvidéki törzsi területeken csak két rend van: urak és szolgák? Aki pedig úr volt, szolga lehet, aki szolga volt, úr lehet.

– Tudok.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy így beszélnek?

– Mégis így beszélnek.

A halál utáni sors a tettektől függ, nem a rendtől

– Asszalájana, aki élet elleni vétket követ el, nem adott dolgokat vesz el, csalárd az élvezetekben, hazug, álnokul vagy durván beszél, szertelenül fecseg, sóvárgó, rosszindulatú, hamis nézeteket vall – szerinted az ilyen ember a teste pusztulásával, a halál után csak akkor hull mélyre, csak akkor bukik alá, csak akkor jut kárhozatra, pokolra, ha nemes, közrendű vagy súdra? Ha pedig bráhmin, akkor nem?

– Dehogyis, Gótama úr! A nemes is oda jut, a bráhmin is, a közrendű és a súdra is – mind a négy rend oda jut.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

– Asszalájana, aki tartózkodik az élet elleni vétkezéstől, nem adott dolgok elvételétől, élvezetekben a csalárdságtól, hazugságtól, álnok vagy durva beszédtől, szertelen fecsegéstől; nem sóvárog, szelíd, megfelelő nézeteket vall – szerinted az ilyen ember a teste pusztulásával, a halál után csak akkor jut üdvösségre, mennyei világba, ha bráhmin? Ha pedig nemes, közrendű vagy súdra, akkor nem?

– Dehogyis, Gótama úr! A nemes is oda jut, a bráhmin is, a közrendű és a súdra is – mind a négy rend oda jut.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

A szellemi és a testi megtisztulás sem a bráhminok előjoga

– Asszalájana, ezen a vidéken szerinted csak bráhmin képes rá, hogy kifejlessze magában a béketűrést, az erőszakmentességet, a baráti érzületet – nemes, közrendű vagy súdra pedig nem?

– Dehogyis, Gótama úr! A nemes is képes rá, a bráhmin is, a közrendű és a súdra is – mind a négy rend képes rá.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

– Asszalájana, szerinted csak bráhmin képes rá, hogy lemenjen a folyóhoz és fürdőcsutakkal lemossa magáról a port és az izzadtságot – nemes, közrendű vagy súdra pedig nem?

– Dehogyis, Gótama úr! A nemes is képes rá, a bráhmin is, a közrendű és a súdra is – mind a négy rend képes rá.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

Nem az számít, miből lett, hanem hogy milyen

– Asszalájana, mondjuk, egy nemes rendbéli, felkent király összehív száz, különféle születésű embert, hogy tűzfúró pálcával tüzet csiholjanak és meleget csináljanak. Éspedig a nemes, bráhmin vagy fejedelmi családok sarjai tikfából, szálafából, szalalából, szantálból vagy vadcseresznyéből készült tűzfúróval; a vályogvető, vadász, kosárfonó, szekérgyártó vagy takarító családból² való emberek pedig kutyaitató- vagy disznóvályúból, festőteknőből vagy ricinusfából készült tűzfúróval.

Szerinted az a tűz, amit a nemes, bráhmin vagy fejedelmi sarjak gyújtottak nemes fából készült tűzfúróval, jól lángol, ragyog, fénylik és alkalmas arra, amire a tüzet használják – az a tűz viszont, amit a vályogvető, vadász, kosárfonó, szekérgyártó vagy takarító családból való emberek gyújtottak ócska fából készült tűzfúróval, alig lángol, nem ragyog, nem fénylik és alkalmatlan arra, amire a tüzet használják?

– Dehogyis, Gótama úr! Mindkét tűz, akár így, akár úgy gyújtották, ugyanolyan. Mert minden tűz lángol, ragyog, fénylik és alkalmas arra, amire a tüzet használják.

– Akkor hát miféle erejük van errefelé a bráhminoknak, miben bizakodnak, hogy mégis úgy beszélnek?

– Akármit is mond Gótama úr, a bráhminok errefelé mégis úgy gondolják, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai.

A bráhmin nem külön faj

– Asszalájana, ha egy nemes fia egy bráhmin lányával összeköltözik és fiuk születik, akkor a gyerek az anyjához és az apjához is hasonlatos lesz, ugye ő nemesnek és bráhminnak is mondható?

– Igen, Gótama úr, mindkettőnek mondható.

– Asszalájana, ha ez fordítva van, tehát egy bráhmin fiának egy nemes lányától születik fia, akkor is ez a helyzet?

– Igen, Gótama úr.

– Asszalájana, ha egy kancát és egy szamármént összepárosítanak és ebből csikó születik, akkor az a kancához és a szamárhoz is hasonlatos lesz, szerinted az lónak és szamárnak is mondható?

– Ez az elfajzás³ az öszvér, Gótama úr. Ebben az esetben látom a különbözőséget; a korábbiban viszont semmiféle különbözőséget nem látok.

A születésnél fontosabb a tudás, de annál is fontosabb az erény

– Asszalájana, ha van két ifjú bráhmin, vér szerinti testvérek; az egyik tanult és felavatták a szent zsinórral, a másik tanulatlan és nem avatták fel – halottemlékezeti szertartáson, lepényfelajánláskor, áldozatnál vagy megvendégeléskor szerinted melyiküket kínálják először étellel az idevalósi bráhminok?

– Azt, Gótama úr, amelyik tanult és felavatták – hiszen mekkora gyümölcse volna annak a felajánlásnak, amit egy tanulatlan, felavatatlan embernek adnak?

– Asszalájana, ha van két ifjú bráhmin, vér szerinti testvérek; az egyik tanult és felavatták a szent zsinórral, de erénytelen és becstelen, a másik tanulatlan és nem avatták fel, de erényes és becsületes – halottemlékezeti szertartáson, lepényfelajánláskor, áldozatnál vagy megvendégeléskor szerinted melyiküket kínálják először étellel az idevalósi bráhminok?

– Azt, Gótama úr, aki tanulatlan, nem avatták fel a szent zsinórral, de erényes és becsületes – hiszen mekkora gyümölcse volna annak a felajánlásnak, amit egy erénytelen, becstelen embernek adnak?

– Először, Asszalájana, a születésre hivatkoztál, azután a szent igék tudására, majd az [erényre] – de ezzel eljutottunk oda, amit én is állítok, hogy a tisztaság mind a négy rendet megilleti.

Ennek hallatán Asszalájana elhallgatott, zavarba jött, magába roskadt, lehajtotta a fejét, és csak ült elvörösödve, válasz nélkül.

FEKETE BÁLVÁNYPAP ÉS A HÉT BRÁHMIN LÁTNOK SZÁRMAZÁSA

Hogy ezt látta, a nagyszent így beszélt:

– Hajdanában hét bráhmin látnok egy erdős területen, levélkunyhóban remetéskedett. Ők is azt a bűnös nézetet vallották, hogy a bráhmin a legjobb rend, a bráhminok Brahmá fiai. Meghallotta ezt Aszita Dévala (‘Fekete Bálványpap’) látnok; rendbeszedte haját és szakállát, karmazsinszín ruhát öltött, zárt papucsba bújt, megfogta arany botját és megjelent a hét bráhmin látnok áldozati tisztásán.

Ott sétálgatva így szólt:

– Mivé is lettetek, ti hét bráhmin látnok? Mivé is lettetek?

Amazok pedig így töprengtek:

– Ugyan, ki lehet ez, aki úgy járkál itt körbe, mint a nyomtató ökör, és közben ezt mondogatja: „Mivé is lettetek, ti hét bráhmin látnok? Mivé is lettetek?“ Átkozzuk csak el!

És a hét bráhmin látnok elátkozta Aszita Dévalát:

– Porladj hamuvá, gnóm! Porladj hamuvá!

De ahogy egyre csak átkozták, úgy vált Aszita Dévala egyre szépségesebbé, csinosabbá, ragyogóbbá. A hét bráhmin látnok ekkor így töprengett:

– Hiábavaló volt a vezeklésünk, gyümölcstelen az önmegtartóztatásunk. Akit eddig elátkoztunk, hogy porladjon hamuvá, az mindig hamuvá is porladt. Ezt pedig ahogy egyre csak átkozzuk, úgy válik egyre szépségesebbé, csinosabbá, ragyogóbbá.

– Nem volt hiábavaló a vezeklésetek, urak, nem volt gyümölcstelen az önmegtartóztatásotok. Gondolatban is hagyjátok abba a rontóvarázst ellenem!

– Abbahagyjuk. Uraságod kicsoda?

– Hallottatok már Aszita Dévala látnokról?

– Igen.

– Hát én vagyok az.

Ekkor a hét bráhmin odament Aszita Dévala látnokhoz, hogy köszöntse őt. Aszita Dévala látnok pedig így szólt hozzájuk:

– Tudok róla, hogy erdei remeteségetekben azt a bűnös nézetet kezdtétek vallani, hogy a bráhmin a legjobb rend, a többi hitvány; a bráhmin rend fehér, a többi fekete. Csak a bráhmin tisztulhat meg, más nem. A bráhminok Brahmá vér szerinti fiai, a szájából születtek, Brahmá gyermekei, Brahmá teremtményei, Brahmá örökösei.

– Így van, uram.

– Vajon biztosan tudjátok-e, urak, hogy szülőanyátok csak bráhminnal állt össze, nem-bráhminnal soha?

– Nem tudjuk.

– Vajon biztosan tudjátok-e, urak, hogy szülőanyátok anyja, egészen a hetedik nemzedékig, csak bráhminnal állt össze, nem-bráhminnal soha?

– Nem tudjuk.

– Vajon tudjátok-e, urak, hogy szülőapátok csak bráhmin nővel állt össze, nem-bráhminnal soha?

– Nem tudjuk.

– Vajon tudjátok-e, urak, hogy szülőapátok apja, egészen a hetedik nemzedékig, csak bráhmin nővel állt össze, nem-bráhminnal soha?

– Nem tudjuk.

– Vajon tudjátok-e, urak, hogyan fogan meg a magzat?

– Tudjuk. Amikor az anya és az apa együtt vannak, az anya termékeny idejében van, és gandhabba is van – e három dolog együttlététől fogan meg a magzat.

– Vajon tudjátok-e, urak, hogy az a gandhabba ténylegesen nemes, bráhmin, közrendű vagy súdra?

– Nem tudjuk.

– De ha ez így van, urak, akkor azt tudjátok-e, hogy ti mik vagytok?

– Nem tudhatjuk.

Így hát, Asszalájana, a hét bráhmin látnok sem tudott válaszolni, amikor Aszita Dévala látnokkal beszéltek származásuk kérdéséről, ő pedig ellenvetéseket tett és kérdezgetett. Hogyan is tudnál akkor válaszolni te? Az a rész, amit a mesteredtől tanultál, az az övékből egy teli merőkanálkányi sincs![^121]

Ekkor az ifjú bráhmin, Asszalájana így szólt:

– Bámulatos, uram, [bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: szentséged ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a dhammát. Ezért most, uram, szentséged oltalmába térek, a dhamma és a szerzetesi közösség oltalmába.] Mától fogva tartson meg engem szentséged mint oltalmába tért, életet nyert hívét.