Meglátogattunk három hírneves helyet: Szigirija, Dambulla, Ritigala.

Szigirija

A Szigirija szikla palotát Kásjapa király (477 – 495) építtette a környező erdőből kb. 200 méter magasra kiemelkedő szikla tetejére.

A kastély bejáratához félúton felfelé érkeztünk meg. A rekonstrukció szerint a lépcső egy hatalmas oroszlán-szobron keresztül vezetett, a karmos mancsok még jól láthatóak.

(forrás)

Így könnyű térképet készíteni az országról, ha ilyen magasból be lehet látni mindent.

A szigeten itt a környező vidék klímája száraz, itt láttam először a nyáron száraz füvet az út menti mezőkön. Rizst itt nem is termesztenek, hanem zöldségeket.

Az esős évszakban a felhők vize a sziklára zúdul, ezt a kőbe vájt csatornákkal elvezették és a szikla körüli lapos területen kiterjedt vízi kerteket tápláltak vele, szökőkutakkal és fürdő medencékkel.

Az egyik szökőkút:

Ezt a monumentális munkát mind Kásjapa végeztette, de a történelem szerint ez a nagy építkezés nem egy aranykor termékenysége, hanem a megalománia és paranoia megszállottsága.

Az egész kert-kastély komplexumot egy öt méter mély vizes árok vette körül, amiből annak idején a krokodilok sem hiányoztak.

Kásjapa úgy vette át a hatalmat, hogy Dathuszena királyt (az apját) élve befalaztatta, és Moggallána, a trónra jogos féltestvére Indiába menekült. Kásjapa a támadástól félve áthelyezte a királyi székhelyet Anurádhapura városból a szikla tetejére a biztonság miatt, ahol erőd- és luxus-palotában élt.

Később, mikor Moggallána egy hadsereget vezetve visszatért, Kásjapát a csata közben elhagyták a katonái, ő pedig a saját kardjával öngyilkos lett.

Ide illik a Buddha egyik visszatérő tanítása (MN 13):

Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében viszálykodnak királyok királyokkal, … viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel … És így viszályba, vitába, tusára kelve … fegyverrel támadnak egymásra. … És kardot és pajzsot ragadnak, … karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága.

Moggallána újra Anurádhapurát tette fővárossá, és Szigiriját átalakította buddhista kolostorrá, ami a 13-14. századig fennállt.

A vizes árokban vajon meghagyták a krokodilokat? Amikor mi jártunk ott, csak lótusz virágokat láttunk.

A szerzeteseknek kunyhókat építettek a sziklák alá. A szikla peremén látható vízszintes bevágás egy csöpögtető-élet képez, a víz így nem folyik a kő alá, hanem vízfüggönyt képez kunyhó előtt.

Elég maradandó építmények, egy ilyen kunyhót több generáción át használhattak. A környezet a sziklák között visszafogott, amikor már kolostorként működött a hely, meditációra alkalmasnak tűnik.

Az idegenvezető felajánlotta, hogy üljek be a kunyhóba, és készít rólam egy meditáló képet, de elutasítottam.

Amikor belépsz egy Dhamma terembe, ugye nem ülsz a Buddha előtti nagy székbe? Azok akik ilyen helyen gyakoroltak egész életükben, könnyen elképzelhető, hogy megvilágosodott arahantok is lehettek. Nem lenne tiszteletteljes az ő helyükre ülni.

Meglepően hasonló kunyhó-építési módszer a korábban említett Ranagirilena kolostorhoz:

Ritigala

A Ritigala-hegy egy nagy kolostornak adott helyet, amit az i.e. 1. században alapítottak.

A helyszínre az erdőn át vezető poros földutakon jutottunk el, érezhető volt, hogy nem a királyi pompa, hanem a visszavonult, meditáció felé hajló életnek megfelelő a környezet.

A bejáratnál fogadtak minket:

A kolostor a “rongy-csuhás” (Pamsukulika) rend központja volt. Ők kifejezetten az aszkéta, visszafogott életmódot gyakorolták. A romok közt nincsenek fényűző pagodák, sztúpák, díszes falfaragások, még Buddha-szobrok sem.

Alamizsna-gyűjtő körútra jártak és naponta egyszer étkeztek. Ez egy étkező terem lehetett, ahol a faluból visszatérve elfogyasztották az ételt:

Az egész helyre az elhagyott ősi templom hangulat volt jellemző.

A lakhelyeket, kunyhókat hármas egységben építették. A kis oszlopok egy vizes pincét tartottak meg, a fölé épített szobákat így hűtötték. Mögötte egy nagyobb, (légkondi nélküli) épület van. Az alap fölött valószínűleg több szobás fa épület állt.

Oldalt látható a rangidős bhikkhu kunyhójának alapja, így egy blokkban együtt éltek a fiatalok és egy rájuk felügyelő idősebb bhikkhu.

Az erdőben legalább 70 hasonló (kevésbé jó állapotban lévő) épületet fedeztek fel, illetve szikla barlangok is mindenfelé találhatóak, jelezve a korábbi közösség nagy számát.

Jól megmaradt a guggoló piszoár is:

Ez az egyetlen faragott dísz. A faragás valószínűleg egy gazdag városi templomot ábrázol, ami a rivális rendet jelképezi. Úgy látszik a világi viszálykodáson nem tették egészen túl magukat (vagy legalábbis az, aki a piszoár díszt megrendelte).

Az akkori fővárosban (Anurádhapura) voltak a politizáló, királyi támogatást élvező templomok mint a Mahavihara, Abhayagiri és Jetavana.

Anurádhapura innen légvonalban csak 37 km, a közelség alighanem erősítette az ellentétet, és valaki szükségesnek ítélte a gyakori emlékeztetőt.

Bhante Atulo beszélt nemrég erről a történetről: Lest We Forget (video)

Oda kellett figyelni hova lépünk, a Russzell-vipera is jól érezte itt magát.

Az ilyen ősi romokat, szobrokat, maradványokat meglátogatni egy másfajta tudást ad az embernek mint az, amikor olvasunk erről. Az úgynevezett “köztudott” tényeket honnan tudja az ember? Halljuk, olvassuk, és hiszünk az információ érvényességében, de ezt a tudást minősíti az, hogy mástól hallottuk.

Amikor viszont ott állok az ezer éves kő mellett, akkor már személyesen tanúja vagyok annak, hogy ez megtörtént.

Sétáló ösvény meditációra:

A helyi állatvilággal a kunyhómnál is összefutottam a meditációs ösvényen:

Ritigala és Szigirija környékén vadon élő elefántok is vannak. Mások szafarira befizetnek és dzsippel keresik őket, mi Dambulla felé találkoztunk eggyel az úton.

Valamilyen kiszórt terményt (dinnyét?) csemegézett. Kedvelik őket a gazdák, lehet, hogy valaki meglátta az úton és kiszórt neki egy zsák terményt. Az is lehet, hogy az elefánt megállította a kocsikat és úgy húzta le a platóról.

Dambulla

A Dambulla barlang-templom a legjobban megőrzött ilyen helyszín, története az i.e. 1. századra nyúlik vissza.

Valagamba királyt dél-Indiai hódítók elűzték trónjáról, és ezekben a barlangokban rejtőzködött 15 évig. Amikor később visszaszerezte a hatalmát, háláját a templom megépítésével fejezte ki. Később más királyok is adtak hozzá, gazdagítva a komplexum vallásos értékét.

Az egyik leglátogatottabb turista célpont, könnyen is megközelíthető, mivel a főút mellett található.

A Srí Lanka-i buszokról elmondható, hogy Európában le vagyunk maradva a dekoráció tekintetében:

A bhikkhu rendek életmódja annyira beépült a Srí Lanka-i társadalomba, hogy akik nem használnak pénzt, külön egyházi busz-kuponokkal utazhatnak.

A nagy arany Buddha mögött egy hosszú lépcsősor vezet a dombtetőre. Út közben sok az árus bódé, a bizsuk mellett lótusz virágokat is árulnak. Az a szokás, hogy egy csokor lótusz virágot kell vinni a Buddha oltárra.

Az öt barlangban Buddha szobrok láthatóak minden fal mentén, illetve a falakat Buddha, arahant, bódhiszattva festmények borítják. Akárhova nézel, mindenhol a Buddhát látod. Arra emlékeztetett, hogy Helyes Nézettel tekintve, minden tapasztalat az igazságot tanítja.

A lótusz virágok nagy része a szemfüles majmoknál köt ki, amik előszeretettel fogyasztották.

(Aki nem vigyáz a lótusz csokrára, nem éri el a Nibbánát? Vagy mehet még egy kört.)