Ez a tanítóbeszéd egy ellentmondással nyitja a Samjutta Nikája szuttáinak sorát. A kommentárból megtudhatjuk, hogy Buddha ezzel az paradoxonnal tanítja meg a dévatát (istennőt), hogy az legyőzze a büszkeségét. A legjobb megértés érdekében, összehasonlításképpen, ajánlott elolvasni a Páli Kánon egyéb szövegeit is. (Thanissaro Bhikkhu)
Úgy hallottam, hogy egy alkalommal a Magasztos Szávatthi közelében a Dzséta-ligetben, Anáthapindika kolostorában tartózkodott. Ekkor egy bizonyos dévata1, késő éjjel, tündöklő ragyogásával bevilágítva az egész Dzséta-ligetet, elment a Magasztoshoz. Megérkezvén meghajolt előtte, és megállt mellette. Ahogyan ott állt, megkérdezte a Magasztostól:
– Mondd, kedves uram, hogyan keltél át az áradaton?
– Törtetés nélkül és helyben maradás nélkül keltem át az áradaton.2
– De hogyan, kedves uram, hogyan keltél át törtetés nélkül és helyben maradás nélkül az áradaton?
– Mikor törtettem, elsodródtam az árral. Mikor egy helyben maradtam, elmerültem. Majd törtetés nélkül és helyben maradás nélkül átkeltem az áradaton.
A dévata:
Végre látok
Egy teljesen eloldódott bráhmanát,
Ki törtetés nélkül,
Helyben maradás nélkül,
Átkelt
a világ összes
Akadályán.3
Ezt mondta a dévata. A Tanító igazat adott neki.
Felismervén azt, hogy „A Tanító igazat adott nekem“, meghajolt a Magasztos előtt, tisztelettel körbejárta4 a Magasztost – jobb irányban tartva –, majd eltűnt onnan.
devata: nőnemű istenség ↩
Vagy ‘támaszkodás/alap nélkül’. Lásd Ud. 8.1. További hivatkozások (angolul): SN 12.38 és SN 12.64 ↩
Az eredetiben nem az átkelést hangsúlyozza a vers, hanem a lecsendesedést, elnyugvást, a béklyóktól megszabadulást (parinibbuta) ↩
Az angol szövegben ‘circumambulate’, jelentése: rituálisan körbejárni, körbesétálni szent tárgyat vagy személyt, a nap járásával (az óramutató járásával) megegyező irányban. Jellemzően Hindu szertartások része, de a Buddhizmusban is gyakori. (Az Iszlámban a Kába-kő körbejárása is ezt a rituálét mutatja.) ↩