Így hallottam. Egy időben Buddha Szávatthí közelében tartózkodott a Dzséta ligetben, Anáthapindika kolostorában.
Aztán késő este egy dicsőséges istenség1, aki megvilágította az egész Dzséta ligetet, odament Buddhához, meghajolt, oldalra állt, és így szólt hozzá: “Jó uram, hogyan kelt át az árvízen?”
[Buddha] “Sem állva, sem úszva, uram, keltem át az árvízen.”
[Dévatá] “De hogyan kelt át az árvízen sem állva, sem úszva?”
[Buddha] “Amikor mozdulatlanul álltam, alámerültem. És amikor úsztam, elsodródtam. Így keltem át az árvízen sem állva, sem úszva.”
[Dévatá]
“Hosszú idő után egy
Kioltódott bráhmint látok.
Se nem állva, se nem úszva,
átkelt a világhoz ragaszkodáson.”
Ezt az istenség mondta, és a tanító jóváhagyta. Aztán ez az istenség, tudván, hogy a tanító jóváhagyta ezt, meghajolt, és tisztelettel megkerülte Buddhát, a jobbján tartva őt, mielőtt ott eltűnt.
devatá ↩