– Uram, azt mondják, hogy Dhamma-tanító, Dhamma-tanító – mondta egy szerzetes.
– Szerzetesek, ha valaki a felbomlástól és haláltól1 való elfordulás2 és a megszüntetéséhez vezető szenv-mentesség3 doktrínáját tanítja, akkor ez elegendő ahhoz, hogy őt Dhamma-tanító4 szerzetesnek nevezzék.
Ha valaki a felbomlástól és haláltól való elfordulás és a megszüntetéséhez vezető szenv-mentességet gyakorolja5, akkor ez elegendő ahhoz, hogy őt a Dhammával összhangban gyakorlatot végző szerzetesnek6 nevezzék.
Ha valaki a felbomlástól és haláltól való elfordulás és a megszüntetéséhez vezető szenv-mentesség által megszabadult a ragaszkodástól, akkor ez elegendő ahhoz, hogy őt „a-Nibbánát-még-ebben-az-életében-elért“-nek nevezzék7.
[Ugyanez a hármas felosztás a születéssel… nem-tudással.]8
Jarā-maraṇa: öregség és halál. A függő keletkezés utolsó tagja. ↩
Nibbidā: némely esetekben ellenérzésként szokták fordítani, de ennek a kifejezésnek a hibája itt, hogy túlságosan érzelmi reakciót sugall. Emiatt helyesebb a kiábrándulás/elfordulás kifejezés használata. ↩
Virāga: szó szerint szenv-mentességként (eredeti angolban verzióban dispassion, dis-passion) kellene fordítani. Ennek a mondatnak a szintaxisa nagyon érdekes, de a jelentése elég egyértelmű. ↩
Ez egyértelmű utalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi az elvárás bárkitől (ma, Nyugaton, gyakran a világiakra értik ezt), aki szeretne buddhista tanító lenni. Ez egy hétköznapi világit ír le (puthujjana: valaki, aki még nem lépett bele a folyamba), akinek megvan az alapvető intellektuális tudása a fent említett dolgokról. ↩
Ez a személy egy sekha (ejtsd: székha) „gyakorló“, egy olyan személy, aki belelépett már a folyamba (és így vannak részleges tapasztalatai), de még nem arahat. ↩
A gyakorlása a jó úton folyik. ↩
Ő egy asekha (ejtsd: aszékha, „nem-gyakorló“, aki befejezte a gyakorlást), egy arahat. ↩
Tehát a szutta végigmegy az egész függő keletkezésen az öregség-halál, születés…-től egészen a nem-tudásig. ↩