A legmagasabbat, szerzetesek, nem az alacsony1 útján érjük el – a legmagasabbat a legmagasabb [rendű] úton érjük el. A legkiválóbb2 a szent élet. A tanító ide érkezett hozzátok szemtől szembe. Ezért hozzátok mozgásba az erőt, szerzetesek, hogy összegyűljön, ami még nem gyűlt össze, hogy elérjétek, amit még nem értetek el, hogy realizáljátok3, amit még nem realizáltatok. Akkor a világból való távozásunk4 nem bizonyul eredménytelennek, hanem gyümölcsözőnek és nagyon áldásosnak. Így a szükségleteink5 – a ruha, az alamizsna, a fedél, a gyógyszer betegség idején – bármilyen csekélységek is, nagyon gyümölcsözőek, nagyon áldásosak lesznek számunkra. Így kell hát, szerzetesek, képezni magatokat: észben tartva a saját hasznotokat6, igyekeznetek kell lankadatlan7, észben tartva mások hasznát, igyekeznetek kell lankadatlan, észben tartva mindkettőt, igyekeznetek kell lankadatlan8.
Hína: alacsony, hitvány. Ezt a jelzőt, a hínajána irányzatra használják, hogy megkülönböztessék a mahájána irányzattól, a fejlettebb és szélesebb körű Északi Iskola buddhizmusától. Érdekességként elég annyi, hogy a keleti Théraváda buddhizmus még ma is ezt a kifejezést használja, annak ellenére, hogy ez egyaránt sértő és téves is. A tények tömören összefoglalva megtalálhatók E.J. Thomas, A buddhista gondolkodás története (London, 1933) című könyvben. Thomas szerint a jána ebben a kontextusban nem „eszközt“ jelöl, hanem inkább „életpálya“-ként fordítható. Így a mahájána a bódhiszattvák „nagy életpályája“ (lásd SN 12.10, n. 2), ezzel megkülönböztetve magukat a „tanulói életpályától“ (srávaka-jána, páliul sāvaka-yāna) és az életpályától, ami a „magányos Buddhá“-ban (pratjéka-buddha, páliul pacceka-buddha), teljesedik ki, aki megvilágosult, de nem tanít. A hínajána szó „kis út vagy életpálya“ a terminus, ami a kínai zarándokok fordításain keresztül terjedt el, akik úgy tudták, hogy ez megfelelő neve minden, nem mahájána iskolának. De ez nem az a jelentés, amiben a szanszkrit szövegek használják. Ideje annak, hogy ezt a lenéző megnevezést elvessük, különösen a théravádára vonatkoztatva, hiszen a megnevezés kitalálói egyáltalán nem ismerték a vele megnevezett iskolát. Ezt az elnevezést elsősorban a rég kihalt szarvásztivádinokra használták (lásd n. 65). ↩
Maṇḍapeyya: szó szerint: tejszínként ivott, valaminek a „krémje“. ↩
Valósítsátok meg, teljesítsétek ki (sacchikiriyā) ↩
Egyike a ritka eseteknek, amikor Buddha azonosította magát a tanítványaival, hogy biztassa őket. Számára az ő világból való távozása már meghozta a legnagyobb eredményét. ↩
A bhikkhuk szükségleteinek (paribhu~jāma) szokásos listája. ↩
„..a saját hasznotokra“ (attattha) kifejezést ebben az esetben Buddha az önmagára (atta) való visszautalásként – relatív, konvencionális értelemben – használja (lásd. SN 3.8, n. 1). ↩
Alameva appamādena sampādetuṃ: a kifejezést vesd össze Buddha utolsó szavaival, melyek a Maháparinibbána Szuttában (DN 16.) találhatók. A Rhys Davids-féle fordítás (DN 16, vi, 7 [ī, 156]) „Munkálkodjatok a megszabadulásotokon lankadatlan“ (angol:“Work out your salvation with diligence”) összességében túlzottan népszerűvé vált. ↩
Ez az egyik válasz azoknak a felvetésére, akik azt hirdetik, hogy a buddhizmus önző: (a) mivel, az abszolút igazság szempontjából (lásd SN 1.20, n. 8) minden önvaló nélküli (anatta), ezért az önzőségnek nincs valós alapja, és (b) ahogy a szövegből is látható, mivel a relatív értelemben vett önvalóról állíthatjuk, hogy létezik, így a Dhamma mind az egyén, mind mások hasznára van. ↩