Úgy hallottam, egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban, Dzséta-ligetben, Anáthapindika kolostorában tartózkodott. Ekkor így szólt a szerzetesekhez:
– Szerzetesek! A tanulatlan világi ember kiábrándulhat ebből a négy nagy elemből álló testből, szenvtelené válhat iránta, megszabadulhat tőle. Miért? Mert a növekedése és csökkenése, a felvevése és letevése ennek a négy nagy elemből álló testnek nyilvánvaló. Így a tanulatlan világi ember kiábrándulhat, szenvtelenné válhat, megszabadulhat.
De amit elmének, észnek vagy tudatnak neveznek, a tanulatlan világi ember képtelen abból kiábrándulni, képtelen szenvtelenné válni iránta, képtelen megszabadulni tőle. Miért? Hosszú ideje élvezte, kisajátította és megragadta ezt a tanulatlan világi ember akként, hogy „Ez én vagyok, ez az én énem, ez vagyok én“. Ezért a tanulatlan világi ember képtelen abból kiábrándulni, képtelen szenvtelenné válni iránta, képtelen megszabadulni tőle.
Jobb lenne a tanulatlan világi embernek, ha énként a négy nagy elemből álló testbe kapaszkodna, semmint az elmébe. Miért? Mert ez a négy nagy elemből álló test láthatóan fennáll egy évig, két évig, három, négy, öt, tíz, húsz, harminc, negyven, ötven, száz évig vagy tovább. De amit elmének, észnek vagy tudatnak neveznek, az egy dologként jelenik meg és egy másik dologként szűnik meg nappal és éjjel. Miként egy majom, az erdő vadonjában ugrándozva, megragad egy ágat. Elengedve az egyiket, megragad egy másik ágat. Elengedve ezt, megragadja azt. Elengedve azt, megragad egy másikat. Ugyanígy, amit elmének, észnek vagy tudatnak neveznek, az egy dologként jelenik meg és egy másik dologként szűnik meg nappal és éjjel.
A nemesek képzett tanítványa [azonban] figyelmesen és megfelelően közelíti meg a függő keletkezést:
Mikor ez van, az van.
Ennek megjelenéséből következik annak megjelenése.
Mikor ez nincs, az nincs.
Ennek megszűnéséből következik annak megszűnése.
Más szavakkal:
A tudatlanságból, mint előfeltételből, megjelennek a késztetések.
A késztetésekből, mint előfeltételből, megjelenik a tudat.
A tudatból, mint előfeltételből, megjelenik a név és forma.
A név és formából, mint előfeltételből, megjelenik a hat érzékterület.
A hat érzékterületből, mint előfeltételből, megjelenik a kapcsolat.
A kapcsolatból, mint előfeltételből, megjelenik az érzés.
Az érzésből, mint előfeltételből, megjelenik a vágy.
A vágyból, mint előfeltételből, megjelenik a ragaszkodás.
A ragaszkodásból, mint előfeltételből, megjelenik a létesülés.
A létesülésből, mint előfeltételből, megjelenik a születés.
A születésből, mint előfeltételből, megjelenik az öregség és halál, szomorúság, bánat, fájdalom, aggodalom és komorság. Ez a kín és szenvedés létrejövésének egésze.
A maradéktalan elmúlásából és megszűnéséből a tudatlanságnak következik a késztetések megszűnése. A késztetések megszűnéséből következik a tudat megszűnése. A tudat megszűnéséből következik a név és forma megszűnése. A név és forma megszűnéséből következik a hat érzékterület megszűnése. A hat érzékterület megszűnéséből következik a kapcsolat megszűnése. A kapcsolat megszűnéséből következik az érzés megszűnése. Az érzés megszűnéséből következik a vágy megszűnése. A vágy megszűnéséből következik a ragaszkodás megszűnése. A ragaszkodás megszűnéséből következik a létesülés megszűnése. A létesülés megszűnéséből következik a születés megszűnése. A születés megszűnéséből következik az öregség és halál, szomorúság, bánat, fájdalom, aggodalom és komorság megszűnése. Ez a kín és szenvedés megszűnésének egésze.
Így látva, a nemesek képzett tanítványa kiábrándul a formából, kiábrándul az érzésből, kiábrándul a felfogásból, kiábrándul a késztetésekből, kiábrándul a tudatból1. Kiábrándulva szenvtelenné válik. A szenvtelenség által teljesen megszabadul. Teljesen megszabadulva megjelenik a tudás: „Teljesen megszabadult.“ Belátja: „A születésnek vége, a szent élet beteljesült, a feladat elvégeztetett. Nincs több ennek a világnak.“