Így hallottam.1 Egyszer a magasztos Benáresz közelében, Iszipatana mellett, az Őzek Ligetében időzött.
Akkor a Magasztos az öt szerzeteshez a következő szavakat intézte:
– A test, szerzetesek, nem én. Ha a test én lenne, szerzetesek, nem lenne kitéve nyomorúságnak, és az ember azt mondhatná a testnek: ilyen legyen a testem, ilyen ne legyen a testem. De mivel a test nem én, szerzetesek, ezért ki van téve a nyomorúságnak, és az ember nem mondhatja: ilyen legyen a testem, ilyen ne legyen a testem.
Az érzés, szerzetesek, nem én. Ha az érzés én lenne, szerzetesek, nem lenne kitéve nyomorúságnak, és az ember azt mondhatná az érzésnek: ilyen legyen az érzésem, ilyen ne legyen az érzésem. De mivel az érzés nem én, szerzetesek, ezért ki van téve a nyomorúságnak, és az ember nem mondhatja: ilyen legyen az érzésem, ilyen ne legyen az érzésem.
Az észlelés, szerzetesek, nem én. Ha az észlelés én lenne, szerzetesek, nem lenne kitéve nyomorúságnak, és az ember azt mondhatná az észlelésnek: ilyen legyen az észlelésem, ilyen ne legyen az észlelésem. De mivel az észlelés nem én, szerzetesek, ezért ki van téve a nyomorúságnak, és az embernem mondhatja: ilyen legyen az észlelésem, ilyen ne legyen az észlelésem.
A késztetés, szerzetesek, nem én. Ha a késztetés én lenne, szerzetesek, nem lenne kitéve nyomorúságnak, és az ember azt mondhatná a késztetésnek: ilyen legyen a késztetésem, ilyen ne legyen a késztetésem. De mivel a késztetés nem én, szerzetesek, ezért ki van téve a nyomorúságnak, és az ember nem mondhatja: ilyen legyen a késztetésem, ilyen ne legyen a késztetésem.
A tudatosság, szerzetesek, nem én. Ha a tudatosság én lenne, szerzetesek, nem lenne kitéve nyomorúságnak, és az ember azt mondhatná a tudatosságnak: ilyen legyen a tudatosságom, ilyen ne legyen a tudatosságom. De mivel a tudatosság nem én, szerzetesek, ezért ki van téve a nyomorúságnak, és az ember nem mondhatja, ilyen legyen a tudatosságom, ilyen ne legyen a tudatosságom.
– Mit gondoltok, szerzetesek, a test állandó vagy mulandó?
– Mulandó, urunk.
– És ami mulandó, az szenvedésteli vagy örömteli?
– Szenvedésteli, urunk.
– És ami mulandó, szenvedésteli, változásnak alávetett, azt tekinthetjük-e úgy: ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?
– Bizony, nem, urunk.
– Mit gondoltok, szerzetesek, az érzés állandó vagy mulandó?
– Mulandó, urunk.
– És ami mulandó, az szenvedésteli vagy örömteli?
– Szenvedésteli, urunk.
– És ami mulandó, szenvedésteli, változásnak alávetett, azt tekinthetjük-e úgy: ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?
– Bizony, nem, urunk.
– Mit gondoltok, szerzetesek, az észlelés állandó vagy mulandó?
– Mulandó, urunk.
– És ami mulandó, az szenvedésteli vagy örömteli?
– Szenvedésteli, urunk.
– És ami mulandó, szenvedésteli, változásnak alávetett, azt tekinthetjük-e úgy: ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?
– Bizony, nem, urunk.
– Mit gondoltok, szerzetesek, a késztetés állandó vagy mulandó?
– Mulandó, urunk.
– És ami mulandó, az szenvedésteli vagy örömteli?
– Szenvedésteli, urunk.
– És ami mulandó, szenvedésteli, változásnak alávetett, azt tekinthetjük-e úgy: ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?
– Bizony, nem, urunk.
– Mit gondoltok, szerzetesek, a tudatosság állandó vagy mulandó?
– Mulandó, urunk.
– És ami mulandó, az szenvedésteli vagy örömteli?
– Szenvedésteli, urunk.
– És ami mulandó, szenvedésteli, változásnak alávetett, azt tekinthetjük-e úgy: ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?
– Bizony, nem, urunk.
– Így hát, szerzetesek, bármilyen testet, ami csak volt, lesz és van, legyen belső vagy külső, durva vagy finom, alacsony vagy magasrendű, távoli vagy közeli, helyes bölcsességgel úgy kell látni, amint van: ez a test nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.
Így hát, szerzetesek, bármiféle érzést, ami csak volt, lesz és van, legyen belső vagy külső, durva vagy finom, alacsony vagy magasrendű, távoli vagy közeli, helyes bölcsességgel úgy kell látni, amint van: ez az érzés nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem. Így hát, szerzetesek, bármiféle észlelést, ami csak volt, lesz és van, legyen belső vagy külső, durva vagy finom, alacsony- vagy magasrendű, távoli vagy közeli, helyes bölcsességgel úgy kell látni, amint van: ez az észlelés nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.
Így hát, szerzetesek, bármiféle késztetést, ami csak volt, lesz és van, legyen belső vagy külső, durva vagy finom, alacsony- vagy magasrendű, távoli vagy közeli, helyes bölcsességgel úgy kell látni, amint van: ez a késztetés nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.
Így hát, szerzetesek, bármiféle tudatosságot, ami csak volt, lesz és van, legyen belső vagy külső, durva vagy finom, alacsony- vagy magasrendű, távoli vagy közeli, helyes bölcsességgel úgy kell látni, amint van: ez a tudatosság nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.
Így látván ezt, szerzetesek, a tanult tanítvány elfordul a testtől, elfordul az érzéstől, elfordul az észleléstől, elfordul a késztetéstől, elfordul a tudatosságtól. Elfordulván, hagyja lecsillapodni azokat; amint hagyja lecsillapodni azokat, megszabadul. Amint megszabadul, tudatára ébred, hogy megszabadult, véget vetett az újraszületésnek, a szerzeteshez méltó életet leélte, teendőit megtette, ezen túl nincs további létezés.
Így szólt a Magasztos. Az öt szerzetes elégedetten örvendezett a Magasztos szavain. Amikor e Tan-kifejtés elhangzott, az öt szerzetes elméje megszabadult a befolyásokhoz való ragaszkodástól.
A hagyomány szerint ez a Buddha második beszéde. ↩