Egyszer a tiszteletreméltó Ánanda meglátogatta a Magasztost, és mikor megérkezett hozzá meghajolt előtte, majd leült mellé. Ahogy ott ült, ezt kérdezte a Magasztostól:
– Azt állítottad egy alkalommal, hogy a világ üres, hogy a világ üres, uram. Milyen értelemben állítottad azt, hogy a világ üres?
– Olyan értelemben, hogy mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. És mi az, ami mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk? A szem mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. A formák (…); a szem-tudatosság (…); a szem-érintkezés1 (látás) mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk.
A fül mentes az éntől, (…)
Az orr mentes az éntől, (…)
A nyelv mentes az éntől, (…)
A test mentes az éntől, (…)
Az elme mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. A gondolatok (…); az elme-tudatosság (…); az elme-érintkezés (gondolkodás) mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk.
Ilyen értelemben állítottam, hogy a világ üres.
Szem-érintkezés – a szem, mint érzékszerv kapcsolatba lépése, érintkezése (phassa) annak tárgyával, a formákkal, azaz látás. Ennek megfelelően az összes többi érzékelési módnál is (hallás, szaglás, ízlelés, tapintás és gondolkodás) ↩