Szerzetesek, amikor a tanulatlan hétköznapi ember fájdalmas érzést tapasztal, akkor búsul, gyászol és sajnálja magát; mellkasát verve zokog és megtébolyul. Két érzést érez – egy testit és egy elmebelit.
Tegyük fel, hogy csapást mérnek valakire egy dárdával, majd közvetlenül ezután egy másik dárdával is csapást mérnek rá, így az áldozat két dárda által okozott érzést érez. Ugyanígy, amikor egy tanulatlan hétköznapi ember fájdalmas érzést tapasztal, két érzést érez – egy testit és egy elmebelit.
Miközben azt a fájdalmas érzést tapasztalja, ellenszenvet érez iránta. Amikor ellenszenvet érez iránta, azalatt a fájdalmas érzések ellen érzett ellenszenvének hajlama rejtőzik. Miközben fájdalmas érzést érez, gyönyört keres az érzéki élvezetekben. Miért van ez? Azért, mert a tanulatlan hétköznapi ember nem ismer más kiutat a fájdalmas érzésekből az érzéki élvezeteken kívül. Amikor gyönyört keres az érzéki élvezetekben, azalatt az érzéki élvezetek felé érzett vágyának hajlama rejtőzik. Nem érti meg ezen érzések esetében a keletkezést és elmúlást, a kielégítést, a veszélyt és a kiutat úgy ahogy az valójában van. Amikor nem érti meg ezeket a dolgokat, azalatt a se-nem-fájdalmas-se-nem-kellemes érzések felé való tudatlanságának hajlama rejtőzik.
Amikor kellemes érzést érez, a magáénak érzi azt. Amikor fájdalmas érzést érez, a magáénak érzi azt. Amikor se-nem-fájdalmas-se-nem-kellemes érzést érez, a magáénak érzi azt. Szerzetesek, ezt nevezik tanulatlan hétköznapi embernek, aki kötődik a születéshez, az öregedéshez és a halálhoz; aki kötődik a bánathoz, a gyászhoz, a fájdalomhoz, a csüggedtséghez és a kétségbeeséshez; aki kötődik a szenvedéshez – kijelentem.
Szerzetesek, amikor egy tanított nemes tanítvány fájdalmas érzést érez, akkor nem búsul, nem gyászol és nem sajnáltatja magát; nem veri zokogva a mellkasát és nem tébolyul meg. Egy érzést érez – egy testit.
Tegyük fel, hogy csapást mérnek valakire egy dárdával, de közvetlenül ezután nem mernek csapást rá egy másik dárdával is, így az áldozat csak egy dárda által okozott érzést érez. Ugyanígy, amikor egy tanított nemes tanítvány fájdalmas érzést tapasztal, egy érzést érez – egy testit és elmebelit nem.
Miközben azt a fájdalmas érzést tapasztalja, nem érez ellenszenvet iránta. Amikor nem érez ellenszenvet iránta, azalatt nem rejtőzik a fájdalmas érzések ellen érzett ellenszenvének hajlama. Miközben fájdalmas érzést érez, nem keres gyönyört az érzéki élvezetekben. Miért van ez? Azért, mert a tanított nemes tanítvány ismer más kiutat is a fájdalmas érzésekből az érzéki élvezeteken kívül. Amikor nem keres gyönyört az érzéki élvezetekben, azalatt nem rejtőzik az érzéki élvezetek felé érzett vágyának hajlama. Megérti ezen érzések esetében a keletkezést és elmúlást, a kielégítést, a veszélyt és a kiutat úgy ahogy az valójában van. Amikor megérti ezeket a dolgokat, azalatt nem rejtőzik a se-nem-fájdalmas-se-nem-kellemes érzések felé való tudatlanságának hajlama.
Amikor kellemes érzést érez, magától elkülönülve érzi azt. Amikor fájdalmas érzést érez, magától elkülönülve érzi azt. Amikor se-nem-fájdalmas-se-nem-kellemes érzést érez, magától elkülönülve érzi azt. Szerzetesek, ezt nevezik tanított nemes tanítványnak, aki elkülönült a születéstől, az öregedéstől és a haláltól; aki elkülönült a bánattól, a gyásztól, a fájdalomtól, a csüggedtségtől és a kétségbeeséstől; aki elkülönült a szenvedéstől – kijelentem.
Ez, szerzetesek, az eltérés, a különbség, az egyenlőtlenség a tanított nemes tanítvány és a tanulatlan hétköznapi ember között.