(Megjelent: Csak azt Tanítom…, 269. oldal. A páli szakszavak magyar fordításához való egyeztetéshez lásd a Szójegyzéket.)
BEVEZETŐ
Kötetünkben ez az egyetlen szöveg a Szanjutta-nikájából, azaz az összefűzött tanítóbeszédek gyűjteményéből. Ebben összesen 2889 szutta van öt könyvben elrendezve. A könyvek tematikus gyűjteményekbe (szanjutta), azok kisebb szintén tematikus csoportokra (vagga) oszlanak, amelyekben 10–10, általában igen rövid szutta található. Szövegünk a Mahávagga könyvének Szatipatthána című gyűjteményében, a Nálandá csoportban található.
A gyűjtemény tematikájának megfelelően a szutta központi fogalma a tudatosság-irányítás (szati-upatthána). Értelmezésünk szerint a szati-patthána a Buddhánál még az emlékezés beindítására vonatkozott, a későbbi szövegekben viszont már (az emlékezést átértelmezve) önmagunkra figyelő gyakorlatnak, tudatosítás-irányításnak értik. A kánonban két jól ismert szutta is ezzel a témával foglalkozik (Szatipatthána-szutta MN 10 és DN 22).
Szövegünkben akrobatákat látunk, egy mestert és a tanítványát, egy lányt, Médakathálikát. A mester szerint a kunsztjuk akkor biztonságos, ha mindketten a másikra vigyáznak. A lány szerint mindkettejüknek magukra kell vigyázniuk. Kinek van igaza?
A dilemma példázatul szolgál, a Buddha a szerzeteseinek ez alapján fejti ki, hogyan kell végezni a tudatosítás-gyakorlatot. A Buddha a lánynak ad igazat, de azt is mondja, hogy ezzel (hogy önmagukra vigyáznak) egyúttal a másikra is vigyáznak. De hozzáteszi az ellenkezőjét is – a másikra vigyázva önmagukra is vigyáznak. A látszólagos ellentmondást az oldja fel, hogy a kétféle ‘vigyázás’ tartalma teljesen különböző. Önmagára a gyakorlással vigyáz a szerzetes, másokra viszont a szeretetteli attitűddel.
Valószínűleg itt a közösségi meditáció problémaköre van a háttérben. Ez is jelzi a szutta késői mivoltát, kolostori hangulatát.
SZÉDAKÁBAN (SN 47.19)
A nagyszent egy időt a szumbháknál töltött. A szumbhák vásáros helyének neve Szédaka volt. Ott a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:
– Hajdanában, szerzetesek, egy csandálanádas a csandálanádat1 felállítva így szólt az inaslányhoz, Médakathálikához:2 „Gyerünk, Médakatháliká, mássz fel a csandálanádra és állj a vállamra!“ „Rendben, mester“ – felelte az inaslány engedelmesen, felmászott a csandálanádra és ráállt a mester vállára. A mester pedig így szólt hozzá: „Médakatháliká, te vigyázz rám, én vigyázok rád. Így egymást oltalmazva, egymásra vigyázva mutatjuk be a tudományunkat, keresünk is vele, és épségben mászunk le a csandálanádról.“ Erre az inaslány így válaszolt: „De mester, ez így nem fog sikerülni. Te vigyázz magadra, én magamra vigyázok. Így magunkat oltalmazva, magunkra vigyázva mutatjuk be a tudományunkat, keresünk is vele, és épségben mászunk le a csandálanádról.“
Ott az a helyénvaló – szólt a Nagyszent –, amit Médakatháliká inaslány mondott a mesterének.
Szerzetesek, a tudatosság-irányítást végezzétek úgy, hogy magatokra akartok vigyázni; végezzétek úgy, hogy a másikra akartok vigyázni. Aki magára vigyáz, azzal a másikra is vigyáz; aki a másikra vigyáz, azzal magára is vigyáz.
Hogyan vigyázhattok magatokra, ezzel a másikra is vigyázva? Gyakorlással, kiműveléssel, sok ismétléssel. Hogyan vigyázhattok a másikra, ezzel magatokra is vigyázva? Türelemmel, nem ártással, baráti szívvel, együttérzéssel.
A tudatosság-irányítást végezzétek úgy, hogy magatokra akartok vigyázni; végezzétek úgy, hogy a másikra akartok vigyázni. Aki magára vigyáz, azzal a másikra is vigyáz; aki a másikra vigyáz, azzal magára is vigyáz.