Szávatthiban. Egy reggel Vidzsajá, a bhikkhuni felöltözött… leült egy fa tövébe az egész napos elmélkedéshez.
Ekkor Mára, a Gonosz fel akarván ébreszteni benne a félelmet, zaklatottságot és rettegést, azt óhajtván, hogy eltávolodjék összpontosítástól, feltűnt előtte, és egy versben szólította meg őt:
„Olyan fiatal és gyönyörű vagy,
És én is ifjúságom teljében vagyok.
Jöjj, nemes hölgy, gyönyörködjünk
Az öt tagú zenekar muzsikájában.“
Ekkor ez jutott eszébe Vidzsajának, a bhikkhuninak: „Ki szavalta ezt a verset — emberi vagy nem emberi lény?“ Azután ez jutott eszébe: „Ez Mára, a Gonosz…, hogy eltávolodjam az összpontosítástól.“
Ekkor a bhikkhuni, megértvén, „Ez Mára, a Gonosz“, így válaszolt neki egy versben:
„Formák, hangok, ízek, illatok,
És tapintásra kellemes tárgyak –
Felajánlásod visszaadom neked,
Ó, Mára, nekem nincs rájuk szükségem.
Ez a dögletes, rothadó test
Visszaszorít, lealacsonyít engem,
Alárendeltetett az oszlásnak, törékeny:
Már gyökerestől kiirtottam az érzéki sóvárgást.
Ami azokat a lényeket illeti, kik formák között utaznak,
És azokat, akik a formanélküliségben időznek,
És azokat a békés megvalósítottakat is:
Elpusztították a sötétséget.“
Ekkor Mára, a Gonosz rájött: „Vidzsajá, a bhikkhuni ismer engem“, így szomorúan és csalódottan rögvest eltűnt.