Egyszer a Magasztos Kószambiban tartózkodott a szimszapá1-erdőben.
Felvett néhány szimszapá-levelet a kezébe, és azt kérdezte a szerzetesektől:
– Mit gondoltok, szerzetesek, melyik a több, a kezemben lévő néhány falevél, vagy a magasban lévő falevelek a szimszapá-erdőben?
– Kevesebb a Magasztos kezében lévő levél, Uram. Több a magasban lévő falevél a szimszapá-erdőben.
– Ugyanígy, szerzetesek, több az a dolog, amit közvetlen tudással tudok, de nem tanítottam, mint az, amiket tanítottam. És miért nem tanítottam? Mert nem kapcsolódnak a célhoz, nem kapcsolódnak a szent élet alapelveihez, nem vezetnek elforduláshoz, sem szenvtelenséghez, sem megszűnéshez, sem elcsendesedéshez, sem a közvetlen tudáshoz, sem a megvilágosodáshoz, sem az eloldódáshoz. Ezért nem tanítottam ezeket.
És mit tanítottam? „Ez a szenvedés… Ez a szenvedés gyökere. Ez a szenvedés megszüntetése… Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető ösvény…“ Ezt tanítottam. És miért ezeket tanítottam? Mert ezek kapcsolódnak a célhoz, kapcsolódnak a a szent élet alapelveihez, ezek vezetnek elforduláshoz, ezek a szenvtelenséghez, az elcsendesedéshez, a közvetlen tudáshoz, ezek vezetnek a megvilágosodáshoz. Ezért tanítottam ezeket.
Ezért feladatotok elmélkedni azon, hogy „Ez a szenvedés… Ez a szenvedés gyökere… Ez a szenvedés megszüntetése“. Feladatotok elmélkedni azon, hogy „Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető ösvény“.