– Szerzetesek, tegyük fel, hogy ezt a hatalmas földet teljesen ellepi víz, és egy ember eldob ott egy karikát, amin egy lyuk van.1 A keleti szél nyugatra, a nyugati szél keletre sodorná azt. Az északi szél délre, a déli szél északra sodorná azt. És tegyük fel, egy vak teknős élne ott. Százévente egyszer jönne a felszínre. Mit gondoltok, az a vak teknős, amelyik százévente egyszer jön fel a felszínre, éppen a karikába dugja a fejét?
– Merő véletlen lenne, uram, ha az a vak teknős, amelyik százévente egyszer jön fel a felszínre, éppen a karikába dugja a fejét.
– Az szintén puszta véletlen, hogy valaki eléri az emberi létformát. Az szintén merő véletlen, hogy egy kiváló és tökéletesen öntudatra ébredt Tathágata megjelenik a világban. Az szintén merő véletlen, hogy egy tanítást és diszciplínát megmagyarázna egy Tathágata a világban. Így az emberi létforma már fennáll. Egy kiváló és tökéletesen öntudatra ébredt Tathágata megjelent a világban. A Tathágata által megmagyarázott tanítást és diszciplína megjelent a világban.
Tehát a szemlélődés a feladatotok: „Ez a szenvedés… Ez az eredete a szenvedésnek… Ez a megszüntetése a szenvedésnek.“ A szemlélődés a feladatotok: „Ez a gyakorlás ösvénye elvezet a szenvedés megszüntetéséhez.“
egylyukú járom, bilincs. ↩