Így hallottam.
Egy időben, nem sokkal a felébredése után, a Buddha Uruvelā közelében tartózkodott, a Mucalinda fa gyökerénél a Nerañjarā folyó partján. Ott hét napig ült keresztbe tett lábakkal anélkül, hogy mozdult volna, és átélte a szabadság boldogságát.
Épp akkor kitört egy különösen nagy vihar, amely hét napon át tartó esőt, hideg szelet és felhőket hozott. Mucalinda, a sárkánykirály kijött a lakhelyéről, hét tekercsben körülölelte a Buddha testét, nagy csuklyáját kiterítette a feje felé, és azt gondolta: „A Buddhának ne legyen melege, ne fázzon, és ne zavarják a legyek, szúnyogok, a szél, a nap, vagy hüllők.“
Hét nap eltelte után, a Buddha kiemelkedett az elmélyülés állapotából. Amikor tudta, hogy tiszta az ég, Mucalinda kibontotta a tekercseit Buddha testéről. Saját formáját elrejtve, egy bráhmin fiatal formájában jelent meg. Buddha előtt állt, és összefont tenyerekkel tisztelet adott.
Aztán, megértve ezt a dolgot, akkor Buddha ezt a szívből jövő gondolatot fejezte ki:
„Az elzárkózás boldogság az elégedettek számára
akik értik az elsajátított tanítást.
A világ iránti kedvesség boldogság
annak, aki nem ártana egy élőlénynek sem.A világ iránti szenvedélytelenség boldogság
annak, aki túllépett az érzéki örömökön.
De eloszlatni az „én vagyok“ önteltséget
valóban a végső boldogság.“