Így hallottam.
Egy időben a Buddha Rājagaha közelében tartózkodott, a Bambuszligetben, a mókusok etetőhelyén.
Abban az időben Sāriputta és Moggallāna tiszteletesek a galambfülke közelében tartózkodtak. Akkoriban a tiszteletreméltó Sāriputta a szabadban ült a holdfényben, frissen borotvált fejjel, bizonyos elmélyült állapotba kerülve.
Abban az időben két helyi szellem, akik barátok voltak, útban voltak északról délre valamilyen ügyben. Látták Sāriputtát ott meditálni. Az egyik szellem azt mondta a másiknak: „Ihletet érzek, barátom, hogy fejbe vágjam ezt az aszkétát!“ A másik szellem így válaszolt: „Elég, barátom, ne üsd meg azt az aszkétát! Ez egy kiemelkedő aszkéta, hatalmas és erős!“
Az első szellem másodszor is így szólt a másikhoz: „Ihletet érzek, barátom, hogy fejbe vágjam ezt az aszkétát!“ A másik szellem másodszor is így válaszolt: „Elég, barátom, ne üsd meg azt az aszkétát! Ez egy kiemelkedő aszkéta, hatalmas és erős!“
Harmadszor is így szólt az első szellem a másikhoz: „Ihletet érzek, barátom, hogy fejbe vágjam ezt az aszkétát!“ A másik szellem harmadszor is így válaszolt: „Elég, barátom, ne üsd meg azt az aszkétát! Ez egy kiemelkedő aszkéta, hatalmas és erős!“
Figyelmen kívül hagyva barátját, az első szellem megütötte Sāriputtát. Az ütés olyan erős volt, hogy egy hét vagy hét és fél könyök magas bikaelefántot is ledöntött volna, vagy egy nagy hegycsúcsot is kettéhasított volna. De aztán a szellem felkiáltott: „Égek, égek!“ és a Nagy Pokolba zuhant.
Megtisztult és emberfeletti látása révén Tiszteletreméltó Moggallāna látta, hogy ez a szellem megütötte a tiszteletreméltó Sāriputtát. Odalépett hozzá, és így szólt:
„Remélem, jól érzed magad, tiszteletes; Remélem jól vagy. Remélem, hogy nincsenek fájdalmaid.“
„Jól vagyok, Moggallāna tiszteletes; bár egy kicsit fáj a fejem.“
„Hihetetlen, Sāriputta tiszteletes, ez csodálatos! Milyen hatalmas és erős a tiszteletreméltó Sāriputta! Az imént egy helyi szellem ütötte meg a fejedet. Az ütés olyan erős volt, hogy egy hét vagy hét és fél könyök magas bikaelefántot is ledöntött volna, vagy egy nagy hegycsúcsot is széthasított volna. Mégis azt mondod: «Jól vagyok, Moggallāna tiszteletes; bár egy kicsit fáj a fejem.»“
„Hihetetlen, Moggallāna tiszteletes, ez csodálatos! Milyen hatalmas és erős a Tiszteletreméltó Moggallāna, hogy még a helyi szellemeket is látja! Míg én még egy sárkoboldot sem látok most.“
Megtisztult és emberfeletti hallásával a Buddha hallotta a két szellemi óriás közötti beszélgetést.
Aztán, megértve ezt a dolgot, akkor a Buddha ezt a szívből jövő gondolatot fejezte ki:
„Akinek az elméje olyan, mint egy szikla,
szilárd, soha nem remegő,
mentes a kívánatos dolgok iránti vágytól,
nem bosszankodik, ha a dolgok bosszantóak:
honnan támadhatna szenvedés annak, akinek ilyen fejlett az elméje?“