Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthi közelében tartózkodott, Dzséta Ligetében, Anáthapindika kolostorában. Eközben, Paszénadi, a kószalák királya1 pedig együtt volt a felső palotában Malliká királynővel2, és ezt kérdezte tőle: “Mondd csak, Malliká, van bárki, aki kedvesebb számodra, mint te magad?”
“Nincs, felség” válaszolta ő. “Nincs senki kedvesebb számomra, mint én magam. És neked, felség? Van bárki, aki kedvesebb számodra, mint te magad?”
“Nincs, Malliká. Nincs senki kedvesebb számomra, mint én magam.”
Akkor a király, elhagyva a palotát, elment a Magasztoshoz; odaérve meghajolt előtte, és leült mellé. Ahogy ott ült, azt mondta a Magasztosnak: “Uram, épp az előbb együtt voltam Mallikával a felső palotában, és ezt kérdeztem tőle:
‘Mondd csak, Malliká, van bárki, aki kedvesebb számodra, mint te magad?’
‘Nincs, felség’ válaszolta ő. ‘Nincs senki kedvesebb számomra, mint én magam. És neked, felség? Van bárki, aki kedvesebb számodra, mint te magad?’
‘Nincs, Malliká. Nincs senki kedvesebb számomra, mint én magam.’
És akkor, ahogy ennek a jelenetnek a lényegét megértette, a Magasztos ezt mondta:
Minden irányban keresve,
gondolva bármire, bárkire,
nem találsz senkit
aki kedvesebb magadnál.
Így van ez másokkal is,
számukra is a legdrágább: önmaguk.
Így hát ne ártson másoknak,
akinek kedves önmaga.