Így hallottam.
Egy időben a Buddha Sāvatthī közelében tartózkodott a Jeta ligetben, Anāthapiṇḍika kolostorában. Ott a Buddha így szólt a szerzetesekhez: „Szerzetesek!“
– Tisztelt urunk – válaszolták. A Buddha ezt mondta:
„Szerzetesek, amikor a malliai Dabba felemelkedett a levegőbe, és keresztbe tett lábakkal ülve az égen, belépett és kivonult a tűz elemből, mielőtt teljesen kialudt volna, teste égve és lángolva sem hagyott hamut, vagy kormot. Olyan volt ez, mint amikor az erjesztett vaj vagy az olaj lángol és ég, és sem hamut, sem kormot nem találnak utána. Ugyanígy, amikor Dabba, a malliai felemelkedett a levegőbe, és keresztbe tett lábakkal ülve az égen, belépett a tűzelembe, majd kivonult belőle, mielőtt teljesen kialudt volna, teste égve és lángolva sem hagyott hamut, vagy kormot.
Aztán, megértve ezt a dolgot, akkor a Buddha ezt a szívből jövő gondolatot fejezte ki:
„Amikor egy vasrudat
hő és láng ér,
a hő fokozatosan eloszlik,
és senki sem tudja, hová tűnt.Ugyanígy a jogosan szabadultak,
akik átkeltek az érzéki kötelékek özönén,
és elérték a megingathatatlan boldogságot,
ahová mentek, nem található meg.“