Így hallottam.
Egy időben a Buddha Rājagaha közelében tartózkodott, a Bambuszligetben, a mókusok etetőhelyén. Aztán a tiszteletreméltó malliai Dabba odament a Buddhához, meghajolt, leült az egyik oldalára, és így szólt hozzá: „Szent, itt az ideje, hogy teljesen kialudjak.“
– Kérlek, Dabba, tegyél úgy, ahogy jónak látod.
Aztán Dabba felállt a helyéről, meghajolt, és tiszteletteljesen megkerülte a Buddhát, a jobbján tartva őt. Aztán felemelkedett a levegőbe, és keresztbe tett lábakkal ülve az égen, belépett a tűz elembe, majd kivonult belőle, mielőtt teljesen kialudt volna.
Aztán, miután az égben ülve teljesen kialudt, égő és lángoló teste nem hagyott maga után sem hamut, sem kormot. Olyan volt ez, mint amikor az erjesztett vaj vagy az olaj lángol és ég, és sem hamut, sem kormot nem találnak utána.
Aztán, megértve ezt a dolgot, akkor Buddha ezt a szívből jövő gondolatot fejezte ki:
„A test felbomlott,
az érzékelés megszűnt,
minden érzés kihűlt,
a választások elcsendesedtek,
és a tudat véget ér.“