Mi az arahant állapota a halál után? Ez a megsemmisülés, a nem létezés állapota, vagy egy örök létezés valamilyen más formában? A Buddha mindkét lehetőséget elutasítja, azt mondja, hogy maga ez a kérdés nem megfelelő.
A kérdés: „Mi az arahant állapota a halál után?“ azért merülhet fel, mert kitartóan kapaszkodunk abba a feltevésbe, hogy az arahantnak van ‘én’-je. De mivel az arahantnak nincs ‘én’-je, ezért nem lép be valamiféle örök létezésbe sem egy mennyei világban, sem egy személytelen, univerzális ‘én’-ként. Továbbá a végső nibbána nem a megsemmisülés állapota, mivel nincs ‘én’, ami megsemmisülhet vagy megszűnhet. Amit arahantnak hívunk, az a létesülés függő keletkezéssel létrejött folyamata, és a végső nibbána elérése ennek a létesülési folyamatnak a megszüntetése. Megpróbálni arról beszélni, hogy mi van ennek a folyamatnak a végén túl, kísérlet arra, hogy átlépjük a fogalomalkotás határait, a nyelv határait.
A Buddha azt mondja: „Csak akkor van helye a szavaknak, helye a nyelvnek, helye a fogalmaknak, tere a megértésnek, amikor a tudatosság együtt van az elmével és a testtel. Amikor a tudatosság és az elme-test folyamata maradéktalanul elenyészik, akkor nincs helye a szavaknak, nincs helye a nyelvnek, nincs helye a fogalmaknak.“
Ebből látjuk, hogy a fogalmakkal nem lehet megragadni az ‘elképzelhetetlent’ és az elme nem tudja felmérni a ‘mérhetetlent’.
A Buddha ezt a tűz példájával szemlélteti. Képzeljünk el egy tüzet, ami a tüzelőanyagtól, a rőzsétől és rönköktől függően ég. Most ha a tűz nem kap további tüzelőt, akkor, ha felégette az összes meglévőt, akkor kialszik. Képzeljük el, hogy amikor a tűz kialszik, megkérdezzük: hová ment? Északra ment? Délre ment? Keletre? Nyugatra? A válasz a kérdésre az, hogy ezek a kérdések nem megfelelők. Az összes kérdés hibás. A tűz egyszerűen kialudt.