The Most Luminous Christmas Lights

Dhamma talk by Bhikkhu Gambhīro

Given at Sumedhārāma Buddhist Monastery on 2024-12-20

Inescapable, Irreversible Change

Dhamma talk by Bhikkhu Gambhīro

Balancing the Spiritual Faculties (2024-11-08)

Dhamma talk by Bhikkhu Gambhīro

Dhamma beszéd (angol nyelven):

• Travels in Sri Lanka (2024-11-01)

Az elmúlt hónapokban Gergely is szorgalmasan készítette a szutta felolvasásokat:

• MN 2 Sabbāsava Sutta
• MN 4 Bhayabherava Sutta
• MN 86 Angulimāla Sutta
• MN 93 Assalāyana Sutta

A Vassza időszak az októberi teliholddal véget ért, hamarosan utazok vissza Portugáliába. Októberrel megérkezett az esős évszak. Az esős reggelek Angliára emlékezetnek, viszont itt az eső nem hideg.

Úgy gondoltam az út végén már nem lesz sok beszámolni való, de ez Srí Lankáról teljesen alaptalan feltevés volt, emiatt ez a rész hosszabb mint a korábbiak. Szerencsére az internet olyan könyv, ami több szóval nem lesz nehezebb a zsebedben.

Dimbulagala

Szeptemberben Polonnaruwa környékén jártunk, először a Dimbulagala sziklánál álltunk meg. Az erdőn keresztül követtünk egy ösvényt, ami egy kolostor komplexum maradványai mellett vezet.

Alighanem minden korban éltek itt bhikkhuk (Tiszt. Mahinda érkezése óta, i.e. 3. század), de a Polonnaruwa birodalom idején (12. század) a király támogatásával egyetemi méretű képzési és tanulmányi központ volt.

Sztúpa:

Egy Buddha szobor oltár-háza:

Az oszlopok néha nyitottak voltak, néha falakat tartottak. Fölöttük fa szerkezetű tetőt és cserepeket kell elképzelni. Régi cserépdarabokat jártunkban is találtunk a földön.

Az idegenvezetőnk sok ismeretet megosztott, de voltak Szinhala-csavaros mondatai. Amikor a falakról kérdeztem azt válaszolta, hogy “majdnem nem minden oszlop között nem volt fal”. Erre a boolean logikai fejtörőre párszor rá kellett kérdezzek mire abban állapodtunk meg, hogy “nem minden oszlop között volt fal”.

A bódhi-fa oltáron facsemete növekszik, elvégre minden civilizáció az előző romjaira épül.

Az ilyen helyekre ma is az erdő nyugalma és a visszavonult hangulat jellemző, úgy éreztem a városi nyüzsgéstől elvonuló bölcsek nem hiába kedvelték ezt a környezetet.

A jelzés azt mutatja, “A tiszteletreméltó arahantok barlang-kunyhó kolostora” (මහ රහනන් වහන්සේලා වැඩ සිටි ලෙන් කුටි ආරාම)

A barlang-kunyhók felett jól kivehető a kőbe vésett csepegtető él, ami miatt az eső vízfüggönyt képez. Az él alatt helyenként vésett felirat is látható volt, bár már nem igazán olvasható.

Azt viszont látni, hogy itt még az indiai Brahmi betűk egyenes rovásait használták (i.e. 3. század). A későbbi feliratokon Polonnaruwa-ban már a kerekített betűket lehet látni (12. század), ami a modern Szinhala betűkhöz nagyon hasonló.

Ahol olvasható, a kunyhó feliratok jellemzően az adományozót nevezik meg, aki a kunyhót a közösségnek építtette, vagy néha egy szerzetest, “Amaraszinghe adományozta Kásjapának”.

A szikladomb tetején egy sztúpa várt minket:

Mi az erdőn keresztül a hosszabb úton jöttünk. A látogatók többsége rögtön ezt a sztúpát veszi célba, és meredek kaptatón másznak fel a csúcsra. Útközben hűtött limonádé árusoknál pihenhetnek, akik stratégiailag ennél jobb helyet nem is találhattak volna az üzletüknek.

Polonnaruwa

A 12. században Polonnaruwa több király fővárosa is volt, itt őrizték a Buddha fog-ereklyét, ami később került át Kandy-ba.

Parákramabáhu király (1123–1186) a korszak egyik kiemelkedő alakja, aki igazán törekedett arra, hogy az emberek életét segítse. Öntözőcsatornákat és víztározókat építtetett, illetve a szerzetesek egyre világiasabb rendjét is emlékeztette kötelességeikre.

A gyűlés-termének alapjait három sor faragvány díszíti. Az elefánt bölcsességet jelképez, az oroszlán erőt, a felső sorban törpék vannak. Megkérdeztem, itt a törpék a föld alatti kincsek őrei, és ők tartják meg a földet. Vagyis az emberi társadalmat a bölcsesség, erősség, és a természet erőinek támogatása tartja fenn.

A királyi kert egyik bejáratánál állt ez a kapu-kő. Az alján látható faragás egy embert, egy varjút és egy kutyát ábrázol. Arra a mondásra utal, hogy az a király, aki egy bűnös embert enged belépni a kertbe, varjú vagy kutya lesz következő életében.

A kőbe vésett feliratok egész olvashatóak voltak, a Szinhala betűk jól kivehetőek, mint a ක ka, ප pa, ය ya, ල la, stb.

A gránit népszerű publikációs rendszer volt akkoriban, ez Nisszanka Malla király (1187-1196) blogja a különféle kalandjairól:

Szó szerint úgy nevezik, ‘A Kő Könyv’, Gal Pota ගල් පොත, a felirat fordítása itt olvasható. A király láthatóan hitt az erényes tettek jó következményeiben.

[Then reflecting…] Miután (a király) felismerte, hogy ebben a világban már nincsenek ellenségei, a következő világ ellenségein úgy készült győzedelmeskedni, hogy számos alamizsna-házat építtetett, és sok más jótékony tettet hajtott végre.

A hosszú távú adatmegőrzésre is egy jó példa: a gránit mindenhol telepíthető, az adatbeolvasás modern eszközökkel is kompatibilis, csak éppen nem túl hordozható. A kő 15 tonna, kb. 4300 betűt tartalmaz, tehát egy betű 3.5 kg.

(A szilikát-anyagra írás modern változata a Project Silica, egy hosszú távú adattároló rendszeren dolgoznak, lézerrel üveg lapokba vésik a biteket.)

Az egész Polonnaruwa királyi kert remek állapotban volt. A Buddha szobrok körül még álltak az oszlopok, jól lehetett érezni hogyan használták az épületeket.

A lépcsők két oldalán a szobrok védelmező dévákat ábrázolnak. Előttük a holdkőnek nevezett belépőn a korábbi Anurádhapura időszakban négy állat volt látható (elefánt, ló, oroszlán, bika) a Négy Nemes Igazságra utalva.

Polonnaruwa területén nagyszámú hindu közösség volt, és mivel Síva bikán lovagol, ezt elhagyták, hogy az emberek ne lépjenek a szent állatra. Az oroszlán a királyra is utal, ezért ez is eltűnt. Maradt az elefánt és a ló, ami senki politikai érzékenységét nem sértette.

Az is kiderült, hogy a sztúpa lépcsője előtti téren remekül lehet homokozni.

Arra a szuttára emlékeztetett, ahol a Buddha a tapasztalatokhoz való ragaszkodást ahhoz hasonlítja, ahogy a gyerekek ragaszkodnak a homokváraikhoz, de a bölcsek látják a mulandó természetüket, és elengedik, nem építenek újakat.

Éppen úgy, mint mikor kisfiúk vagy kislányok homokvárakkal játszanak: egészen addig, amíg nem szabadok a szenvedélytől, … SN 23.2

A Gal Vihára gránit Buddháihoz estefelé érkeztünk, a Hold már felkelt. Ez egy kivételes szobor csoport, annyiszor láttam már könyv borítókon és illusztrációkon, hogy amikor befordultunk egy köves ösvényen, és megláttam a híres Buddha szobrot, déjà vu érzésem volt, mintha már jártam volna itt.

Grevel Lindop egyik verse erről a Buddháról szól:

A márványhoz, vagy ázott selyemhez fogható rétegek
mozdulatlanul folynak át az alvó arcon
[…]
a faragott selyem párnát nyújt egy teljesen emberi lénynek
kinek utolsó lélegzete talán épp ebben a pillanatban szűnt meg.

Recumbent Buddha at Polonnaruwa

Leültünk meditálni egy kis időre, még sugárzott a kő a tűző nap után.

Az álló Buddha bal oldalán egy kőtábla látható.

Az írás szerint a királyt inspirálta a világról lemondó bölcsek példamutató élete. A táblán a szerzetesi rend számára adott az életmódjukra vonatkozó utasításokat, amivel azt szabályozza, hogy ne hanyagolják a szutták tanulmányozását, éljenek visszavonultan, és ne bonyolódjanak bele a falusi családok életébe.

A fordítás itt olvasható. Az első néhány bekezdés azt tanúsítja, hogy a hivatalos üres bevezetők szokása hosszú időre megy vissza, a rendeletek itt kezdődnek:

“[Lines 18–24] The head Theras of chapters of monks should not permit any negligence…”

A szerzetesek rangidős vezetői ne engedjenek semmilyen hanyagságot…

Anurádhapura

Októberben meglátogattuk Anurádhapura környékét, Srí Lanka északi részén. A város története i.e. 5. századig megy vissza. Hatalmas sztúpák és kiterjedt kolostor-komplexumok veszik körül.

Legnevesebb ezek közül a Mahá Széja (“nagy sztúpa”). A Buddha testének hamvait akkoriban nyolc részre osztották, az egyiket ebben a sztúpában őrzik.

Este érkeztünk, virágokat ajánlottunk fel az oltáron és meditáltunk egy kis ideig a sztúpa körül.

Olyan mágneses ereje volt a helynek, hogy szakadó esőben is jöttek az emberek. Mint ahogy mi is.

Dzsétavana, Abhajagiri

Másnap körbejártuk a Dzsétavana és Abhajagiri sztúpák körüli épületek maradványait. Működésük egy egyetem-városhoz hasonlítható, a buddhista tanok mellett itt nyelveket, történelmet, orvostudományt és egyéb ismereteket lehetett tanulni.

A Dzsétavana sztúpa:

A sztúpák mai állapota sok restaurációs munka eredménye. A Dzsétavana 1994-ben:

Még korábban:

A múzeumban kapott szórólap csak a Dzsétavana bhikkhuk számát 3’000-re becsüli, ehhez még hozzá kell képzelni a világi támogatók, karbantartók számát.

Az 5. században Faxian (Fa-Hsien) kínai világutazó is járt itt, naplójában sok részletről beszámol.

Kunyhók, vagy talán oktató termek:

Kút:

Az épületeket több emeletesnek kell elképzelni, az alsó szintet kő oszlopok tartották, ezek felett fa gerendás emeletek voltak.

Dzsétavana gyűlés-, upószatha terem:

Az Abhajagiri upószatha terem egy 10. századi feljegyzés szerint öt emeletes volt.

Szauna, a bal alsó sarokban látható lapos kövön gyógynövényeket morzsoltak, amit vízben áztattak. Oldalt volt tűzhely ahol köveket lehetett hevíteni. Ezeket a terem közepére bevihették és a vizet rálocsolva gőzölögtették.

Az Abhajagiri kolostor komplexum jól ismert Szamádhi Buddha szobra. Eredetileg négy szobor vett körül egy bódhi-fát.

Az étkező, dána-szála:

Mivel a bhikkhuk csak délig fogyaszthatnak ételt, az étkező napórával is fel volt szerelve, hogy ne legyen vita.

Faxian 5. századi feljegyzése 5’000 szerzetesről számol be Abhajagiriben.

A terület elrendezése praktikus volt, a városból alamizsna-körútról visszatérő bhikkhuk az étkezőben elfogyaszthatták az ételt, fűtött asztalon otthagyhatták másoknak a felesleget. Az étkező melletti tóban megfürödhettek, és visszatérhettek a kunyhójukba.

Az épületek között bolyongva átérzi az ember az ősi idők szellemét, mikor itt mások léptek a lépcsőkre és fordultak be a folyosókon.

Mihintale

A következő nap reggel elmentünk a Mihintale sziklához, hosszú lépcsősor vezetett a sziklaplatóra.

Úgy tartják, a Tiszt. Mahinda, aki Asóka indiai király fia, itt találkozott a Srí Lankai királlyal, aki éppen őz-vadászaton volt.

Tiszt. Mahinda a szikla tetején állva szólította meg a királyt, és helyben egy kérdés-sorral tesztelte az intelligenciáját, hogy alkalmas lesz-e megérteni a vizsgálódásra épülő buddhista tanítást.

• Ó nagy király, mi a neve ennek a fának?
• Ez egy mangó fa.
• Van más mangó fa, ezen kívül?
• Sok mangó fa van.
• Vannak más fák, ezen és a többi a mangó fán kívül?
• Tiszteletreméltó úr, sok fa van, de azok nem mangó fák.
• Vannak még más fák, a többi mangó fán és azokon kívül, amik nem mangó fák?
• Igen uram van egy, ez a mangó fa.
• Ó nagy király, bölcs vagy.

Tiszt. Mahinda tovább kérdezte a királyt:

• Vannak hozzátartozóid, ó nagy király?
• Sok van, uram.
• Vannak, akik nem hozzátartozóid?
• Uram, sokan vannak, akik nem az én hozzátartozóim.
• Vannak még mások, azokon kívül akik a hozzátartozóid, és nem a hozzátartozóid?
• Igen uram, az én vagyok.
• Ó nagy király, bölcs vagy.

Megelégedve, hogy a királynak jól vág az esze, a Rövid Elefántlábnyom-hasonlat (MN 27) szuttát tanította, ami a Tant fokozatosan fejti ki.

A királyra nagy benyomást tett a békés fiatal bhikkhu, és egy 68 barlang-kunyhót számláló kolostort építtetett a találkozás helyén.

Ahogy a romok között járkáltunk, a majmok főleg a fákon és magasabb pontokon maradtak.

A földszintet a kutyák tartották ellenőrzés alatt.

Egész nap jött-ment az eső, de a kismajomnak nem volt esernyője.

Az étkezőben jól látszott vízcsatorna, illetve a hosszú asztal, amit alul fűteni lehetett, így melegen tartva az étellel teli edényeket.

Szamangala

Októberben jártunk a Szamangala Erdei Remeteségben, a sziget keleti részén.

A nagy sztúpás, nyüzsgő helyek szöges ellentéte. Az közösségük 21 bhikkhu, az erdőben élnek barlang-kunyhókban. Már az i.e. 3. században is volt itt kolostor, amiről egy sztúpa maradványai tanúskodnak.

A sztúpa alapja és a belső oltár:

Ebből azonban nem csináltak turista látványosságot, van ilyen bőven máshol, hanem itt a bhikkhuk elvonult életét igyekszenek megőrizni.

Aki egy barlangban meditálva szeretne megvilágosodni, erre itt adott a lehetőség.

A bhikkhukat szó szerint a fejük fölötti ősi barlang-vésetek emlékeztetik a korábban itt élt generációkra.

Dhamma terem:

Visszatekintés

Amikor megérkeztem a kunyhóba, az áldások beszédéből ez a sor jutott eszembe: Patirūpadesavāso … “Alkalmas, jó helyen élni … a legfőbb oltalom.” A környezet remekül alkalmas itt a magányos gyakorlásra.

Az erdő békés volt, leszámítva a falusi templomok hangszórós kántálását. A rendszeres tuktuk kocsis árusokat is jól megismertem, pl. Beethoven Für Elise dallama a “zenés kenyér” csún pán චූන් පාන් kocsit jelenti.

(tune → csún. Amikor a kézi mobilok kezdtek elterjedni, az árusok a kiabálás helyett a telefont tartották a hangosbemondóba. Az egyik legelterjedtebb csengőhang a Für Elise volt, így vált ez a kenyeres kocsi hirdető dallamává.)

A szigeten a közösen megosztott erényes kultúra kész csoda. Utazás közben akármilyen templomba betoppantunk, a bhikkhuk mindenhol úgy fogadtak, mint egy rég nem látott rokont. “Persze, hogy maradhattok, ez a templom az egész Szangha részére van. Honnan jöttetek, mire van szükségetek, kértek-e egy teát…”

Egyes rokonok a városban élnek zajosan, mások az erdőben csendesen, de amikor találkozunk, a fontos a jó szándék és a kapcsolat fenntartása. A különbségekkel szembesülve mindig arra gondoltam: “Itt nyilván valami más szempont a fontos, mi lehet az?”

Az a legjobb, amikor az embernek olyat dolgot kell megtanulnia, amire nem számított.

Ősz helyett esős évszak van, a fák nem sárgultak el, de október óta több az eső. A hőmérséklet 30 fokról “leesett” 28-ra. A viharok után több levelet söprök össze reggelente.

A söprőkhöz a kókusz fa leveleiről levágják a szélső zöld részt, és a középső, merev levél-ereket összekötik.

A Buddha a gyakorlás eredményét, a bölcs látást akadályozó tudati szennyeződések csökkenését ahhoz hasonlította, mint ahogy egy véső vagy egyéb szerszám nyele lassan elkopik. Azt nem látja az ember, hogy ma éppen mennyit kopott, de hosszabb időre visszatekintve felismerhető a különbség.

A Vassza elején egy új söprőt kaptam. Már kissé viseltes, de nem kopott még el.

Meglátogattunk három hírneves helyet: Szigirija, Dambulla, Ritigala.

Szigirija

A Szigirija szikla palotát Kásjapa király (477 – 495) építtette a környező erdőből kb. 200 méter magasra kiemelkedő szikla tetejére.

A kastély bejáratához félúton felfelé érkeztünk meg. A rekonstrukció szerint a lépcső egy hatalmas oroszlán-szobron keresztül vezetett, a karmos mancsok még jól láthatóak.

(forrás)

Így könnyű térképet készíteni az országról, ha ilyen magasból be lehet látni mindent.

A szigeten itt a környező vidék klímája száraz, itt láttam először a nyáron száraz füvet az út menti mezőkön. Rizst itt nem is termesztenek, hanem zöldségeket.

Az esős évszakban a felhők vize a sziklára zúdul, ezt a kőbe vájt csatornákkal elvezették és a szikla körüli lapos területen kiterjedt vízi kerteket tápláltak vele, szökőkutakkal és fürdő medencékkel.

Az egyik szökőkút:

Ezt a monumentális munkát mind Kásjapa végeztette, de a történelem szerint ez a nagy építkezés nem egy aranykor termékenysége, hanem a megalománia és paranoia megszállottsága.

Az egész kert-kastély komplexumot egy öt méter mély vizes árok vette körül, amiből annak idején a krokodilok sem hiányoztak.

Kásjapa úgy vette át a hatalmat, hogy Dathuszena királyt (az apját) élve befalaztatta, és Moggallána, a trónra jogos féltestvére Indiába menekült. Kásjapa a támadástól félve áthelyezte a királyi székhelyet Anurádhapura városból a szikla tetejére a biztonság miatt, ahol erőd- és luxus-palotában élt.

Később, mikor Moggallána egy hadsereget vezetve visszatért, Kásjapát a csata közben elhagyták a katonái, ő pedig a saját kardjával öngyilkos lett.

Ide illik a Buddha egyik visszatérő tanítása (MN 13):

Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében viszálykodnak királyok királyokkal, … viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel … És így viszályba, vitába, tusára kelve … fegyverrel támadnak egymásra. … És kardot és pajzsot ragadnak, … karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága.

Moggallána újra Anurádhapurát tette fővárossá, és Szigiriját átalakította buddhista kolostorrá, ami a 13-14. századig fennállt.

A vizes árokban vajon meghagyták a krokodilokat? Amikor mi jártunk ott, csak lótusz virágokat láttunk.

A szerzeteseknek kunyhókat építettek a sziklák alá. A szikla peremén látható vízszintes bevágás egy csöpögtető-élet képez, a víz így nem folyik a kő alá, hanem vízfüggönyt képez kunyhó előtt.

Elég maradandó építmények, egy ilyen kunyhót több generáción át használhattak. A környezet a sziklák között visszafogott, amikor már kolostorként működött a hely, meditációra alkalmasnak tűnik.

Az idegenvezető felajánlotta, hogy üljek be a kunyhóba, és készít rólam egy meditáló képet, de elutasítottam.

Amikor belépsz egy Dhamma terembe, ugye nem ülsz a Buddha előtti nagy székbe? Azok akik ilyen helyen gyakoroltak egész életükben, könnyen elképzelhető, hogy megvilágosodott arahantok is lehettek. Nem lenne tiszteletteljes az ő helyükre ülni.

Meglepően hasonló kunyhó-építési módszer a korábban említett Ranagirilena kolostorhoz:

Ritigala

A Ritigala-hegy egy nagy kolostornak adott helyet, amit az i.e. 1. században alapítottak.

A helyszínre az erdőn át vezető poros földutakon jutottunk el, érezhető volt, hogy nem a királyi pompa, hanem a visszavonult, meditáció felé hajló életnek megfelelő a környezet.

A bejáratnál fogadtak minket:

A kolostor a “rongy-csuhás” (Pamsukulika) rend központja volt. Ők kifejezetten az aszkéta, visszafogott életmódot gyakorolták. A romok közt nincsenek fényűző pagodák, sztúpák, díszes falfaragások, még Buddha-szobrok sem.

Alamizsna-gyűjtő körútra jártak és naponta egyszer étkeztek. Ez egy étkező terem lehetett, ahol a faluból visszatérve elfogyasztották az ételt:

Az egész helyre az elhagyott ősi templom hangulat volt jellemző.

A lakhelyeket, kunyhókat hármas egységben építették. A kis oszlopok egy vizes pincét tartottak meg, a fölé épített szobákat így hűtötték. Mögötte egy nagyobb, (légkondi nélküli) épület van. Az alap fölött valószínűleg több szobás fa épület állt.

Oldalt látható a rangidős bhikkhu kunyhójának alapja, így egy blokkban együtt éltek a fiatalok és egy rájuk felügyelő idősebb bhikkhu.

Az erdőben legalább 70 hasonló (kevésbé jó állapotban lévő) épületet fedeztek fel, illetve szikla barlangok is mindenfelé találhatóak, jelezve a korábbi közösség nagy számát.

Jól megmaradt a guggoló piszoár is:

Ez az egyetlen faragott dísz. A faragás valószínűleg egy gazdag városi templomot ábrázol, ami a rivális rendet jelképezi. Úgy látszik a világi viszálykodáson nem tették egészen túl magukat (vagy legalábbis az, aki a piszoár díszt megrendelte).

Az akkori fővárosban (Anurádhapura) voltak a politizáló, királyi támogatást élvező templomok mint a Mahavihara, Abhayagiri és Jetavana.

Anurádhapura innen légvonalban csak 37 km, a közelség alighanem erősítette az ellentétet, és valaki szükségesnek ítélte a gyakori emlékeztetőt.

Bhante Atulo beszélt nemrég erről a történetről: Lest We Forget (video)

Oda kellett figyelni hova lépünk, a Russzell-vipera is jól érezte itt magát.

Az ilyen ősi romokat, szobrokat, maradványokat meglátogatni egy másfajta tudást ad az embernek mint az, amikor olvasunk erről. Az úgynevezett “köztudott” tényeket honnan tudja az ember? Halljuk, olvassuk, és hiszünk az információ érvényességében, de ezt a tudást minősíti az, hogy mástól hallottuk.

Amikor viszont ott állok az ezer éves kő mellett, akkor már személyesen tanúja vagyok annak, hogy ez megtörtént.

Sétáló ösvény meditációra:

A helyi állatvilággal a kunyhómnál is összefutottam a meditációs ösvényen:

Ritigala és Szigirija környékén vadon élő elefántok is vannak. Mások szafarira befizetnek és dzsippel keresik őket, mi Dambulla felé találkoztunk eggyel az úton.

Valamilyen kiszórt terményt (dinnyét?) csemegézett. Kedvelik őket a gazdák, lehet, hogy valaki meglátta az úton és kiszórt neki egy zsák terményt. Az is lehet, hogy az elefánt megállította a kocsikat és úgy húzta le a platóról.

Dambulla

A Dambulla barlang-templom a legjobban megőrzött ilyen helyszín, története az i.e. 1. századra nyúlik vissza.

Valagamba királyt dél-Indiai hódítók elűzték trónjáról, és ezekben a barlangokban rejtőzködött 15 évig. Amikor később visszaszerezte a hatalmát, háláját a templom megépítésével fejezte ki. Később más királyok is adtak hozzá, gazdagítva a komplexum vallásos értékét.

Az egyik leglátogatottabb turista célpont, könnyen is megközelíthető, mivel a főút mellett található.

A Srí Lanka-i buszokról elmondható, hogy Európában le vagyunk maradva a dekoráció tekintetében:

A bhikkhu rendek életmódja annyira beépült a Srí Lanka-i társadalomba, hogy akik nem használnak pénzt, külön egyházi busz-kuponokkal utazhatnak.

A nagy arany Buddha mögött egy hosszú lépcsősor vezet a dombtetőre. Út közben sok az árus bódé, a bizsuk mellett lótusz virágokat is árulnak. Az a szokás, hogy egy csokor lótusz virágot kell vinni a Buddha oltárra.

Az öt barlangban Buddha szobrok láthatóak minden fal mentén, illetve a falakat Buddha, arahant, bódhiszattva festmények borítják. Akárhova nézel, mindenhol a Buddhát látod. Arra emlékeztetett, hogy Helyes Nézettel tekintve, minden tapasztalat az igazságot tanítja.

A lótusz virágok nagy része a szemfüles majmoknál köt ki, amik előszeretettel fogyasztották.

(Aki nem vigyáz a lótusz csokrára, nem éri el a Nibbánát? Vagy mehet még egy kört.)

A koggalai kolostorból többször is mentem alamizsnakörútra a közeli faluba. A legjobb idő erre az volt, amikor az emberek reggeli után munkába indultak, vagy a gyerekeket küldték-vitték iskolába, 7:30 körül.

A helyi bhikkhuk ritkán mennek spontán alamizsnakörútra, így kisebb fajta izgalmas eseménynek számított. Amikor a faluban megláttak az út mentén, gyakran beszaladtak egy kis főtt rizst vagy egyebet hozni. A nyugati bhikkhukat szudu-hámuduru (සුදු හාමුදුරු) ‘fehér tiszteletreméltó’ kifejezéssel emlegetik, az ő szemszögükből én vagyok az egzotikum.

Volt aki már éppen munkába tartott, de mindenképp élni akart a lehetőséggel, és a táskájából a magának csomagolt ebédet adta nekem. Ezt különösen nagylelkűnek éreztem, mert mialatt készítette, végig arra gondolt, hogy ‘ez nekem lesz’, és ezt mégis rögtön el tudta engedni. ‘A bhikkhunak valamit adni akarok! Majd eszek valami mást.’

A kisebb-nagyobb templomok sűrűsége meglepő volt, a főút mentén járva egy kört, ötöt számoltam (azzal együtt ahol nekem volt szállásom).

A templomok szépen gondozottak, az oltáron reggelente friss virág. Az elefántokat nagyon kedvelik, kolostori motívumként a Buddhára utalnak.

A Dhammapada 23. fejezete gyűjti az elefánt hasonlatokat, ahol az önmagát jól képzett, bölcs emberre utalnak; vagy az elmére, ami mint a vad elefánt, ellenáll a képzésnek.

(322) Nemde jó a betört öszvér,
akárcsak a jó szindh lovak,
s a nagy harci elefántok;
de ki magát legyőzte: jobb!

A szólásaikba is belekeverik, nagy eső után azt mondják, ‘akkora pocsolya volt az úton, hogy elefántot lehetne benne fürdetni.’

Az út melletti tavon egy kormorán szárította a szárnyait. A tollai éppen visszaverték a napot, főnix-hatást keltettek.

Időközben megérkeztem a kunyhóba Rattota mellett, Matale környékén.

A Vassza a július 20-i Ászálha telihold után kezdődött, itt töltöm majd a következő három hónapot.

A környék erdős-dombos, szerencsére nincs túl meleg. Itt nincs közösség, a telken két épület van: egy konyha és étkező, illetve ez a kunyhó. Társaim a békák, hangyák, madarak, mókusok.

a régi tónál
éberen minden léptemre
a békák

Az erdőben sok a jackfruit és mahagóni fa, mindkettőt lehet a szerzetesi csuha festésére használni. A fatörzs forgácsát kifőzve lehet kinyerni a festékanyagot. A jackfruit a Thaiföldre jellemző világos-barna színt, a mahagóni a Srí Lankában elterjedt vörös-barna színt adja.

Az, hogy a fákról labdák lógnak, roppant érdekes, de az idegen környezet miatt számít az ember a váratlanra. Ezekről a benyomásokról úgy érzem ‘itt a helyük’.

Az ismerős dolgok benyomása viszont ütközik az idegen környezettel, ez döbbent igazán rá a távolságra. Például az idegen fák között a sárga rigó dallamos hangja. Ennek számomra a Tisza-tónál van a helye, az viszont innen elég messze van.

A kunyhóból rálátok a másik völgyben található Aluvihára szikla templom Buddha szobrára.

A Páli kánon szutta szövegeit itt jegyezték le először az i.e. 1. században.

Srí Lankába Indiából Tiszt. Mahinda és a vele utazó bhikkhuk hozták be a buddhizmust az i.e. 3. században.

A lejegyzés előtt, a memorizálásra képzett szerzetesek közül egy-egy adott bhikkhu bizonyos szöveg-csoportok memorizálásra specializálódott, és ezek ismeretét átadta a tanítványának.

Egy 12 évig tartó szárazság, éhínség és háborús időszak alatt annyira lecsökkent az ilyen szakértők száma, hogy félő volt a szövegek elvesztése, ezért a király megszervezte a lejegyzés munkáját.

A kínai, thai és más buddhista kánonok mind ide vezethetőek vissza (esetenként több lépésben).

A kolostor eredeti neve Páli nyelven Āloka-lena, ‘megvilágított barlang’. A fő barlang keletre néz, így napközben sok fényt kap, emiatt választották megfelelő helyszínként erre a munkára.

Ha van a lakásodban egy polc, ahol családi képeket és emléktárgyakat tartasz, vagy esetleg az asztalodon van egy sarok ahol egy képnek vagy különös kődarabnak van helye, akkor érted az ‘oltár’ fogalmát.

A fizikai környezetünk egy kultúra gondolatait hordozza, háttérben meghúzódó feltevéseket, értékeket, motivációkat, amik egy szimbolikus világ képét festik. Saját tetteink jogosságát ennek a képnek a drámai szimbólumaival magyarázzuk.

A különböző kultúrák világképei ott a legérdekesebbek, ahol nincs egymással átfedésük.

A modern nyugati élet szimbólumai a munka, a termelés és fogyasztás körül forognak. Ha valakire azt mondjuk, ‘keményen dolgozik’, ezt megtanultuk elfogadni elégséges indoknak az egyén létezésére. Elég sivár kép, de ha nincs más, az egyén létezését a munkája teszi érvényessé.

Hogyan magyaráznád magyar szemmel azt a helyzetet, amikor egy apa és 11 éves fia együtt szerzetes-tanonci avatást (pabbajjā) vesz? Milyen szimbólumokkal építenéd fel ezt a döntést? Engem is meglepett. Itt azt mondják, ‘Milyen nagyszerű!’

(A dolog nem is átmeneti ügy, Srí Lankában nem hagyomány az átmeneti avatás, mint Thaiföldön.)

Egy nyugati bhikkhu ismerősöm elmondta egy korábbi párbeszédét egy Srí Lankai bhikkhuval. Arról beszéltek, hogy Srí Lankában a bhikkhuk hogy látják magukat.

Nem várom, hogy nyugatiként ezt te megértsd. Amit én teszek az a ‘megőrzés’. A ceremóniákkal és minden egyébbel segítek megőrizni a buddhizmust. Úgy érzem, mintha egy színarany autópályán haladnék a Nibbána felé.

Ászálha ünnep a Springhill kolostorban:

A virágokat és egyéb díszeket egymásnak átadva helyezik el, így mindenki részt vesz az oltári felajánlásban.

Az Aluvihárában találkoztunk az apáttal. 61 évet, 39 vasszát töltött be. Azt mondta, itt született a helyi faluban, gyerekként ide jártak a kolostorba a szüleivel. A kolostor régi képein felismerte magát gyerekként. Később avatást kapott, régóta ő már itt az apát. Most két kis szamanérával él a kolostorban.

A templomok szobrai, a festett sziklafalak, történelmi helyek gazdag szimbólumokkal látják el az emberek képzelőerejét. A Buddha oltárakon virágokat ajánlanak fel, a bhikkhuknak alamizsnakörúton úgy adnak ételt mint a szikla-festményeken.

Lehet, hogy keveset meditálnak, de úgy látják, hogy személyesen szerepük van ebben az együtt megélt, önmagukon túlmutató képben, és ez olyan biztonság érzetet nyújt nekik, hogy úgy érzik ‘színarany autópályán haladnak a Nibbána felé’. Ebből mi is tanulhatunk valamit.

Azért ne legyünk irigyek, a világi szelek keleten is fújnak port az emberek szemébe, nekik is megvan a maguk fajta szenvedése.

A bhikkhuk idejét lekötik a ‘Tan megőrzése’ körüli ceremóniák, a Páli vagy Abhidhamma tanulmányok, vagy az alsó- és felső-oktatásban a buddhista tárgyak vezetése. Ezt hagyományosan azzal védik, hogy ha a szövegek és tanulmányok fennmaradnak, a meditáció gyakorlását fel lehet éleszteni.

A szigeten kb. harmincezer bhikkhu már társadalmat képez, amiben ceremóniákkal és tanulmányi oklevelekkel lehet előrejutni, nem meditációval.

Sok kunyhóban ahol megszálltam nem volt kialakítva meditációra alkalmas ülőhely. Persze improvizál az ember, az ágyon felülve lehet éppen (nehézkes testtartásban) meditálni, de amikor valaki egy kunyhó építését tervezi, az ilyesmire már gondolna előre, ha ez lényeges szempont lenne.

(Az utazásról: Amikor megérkezem, izgalmas az új hely, és nincs véleményem. Amikor már panaszkodom, mert magamon is érzem a helyiek szenvedését, arról tudom, hogy kezdem mélyebben érteni a helyzetet. Van aki annyira előrehaladt ebben, hogy amint belép valahova az ajtón, már panaszkodik.)

Jelenleg az egyik új, a meditációhoz és Vinaya szabályokhoz visszatérő Srí Lankai rend a Galduwa.

A koggalai kolostor is ide tartozott, volt a kunyhóban külön ülőmatrac, illetve a kunyhó mellett jól kialakított sétáló ösvény. A varánusz gyíkok is kedvelték.

Szerencsére ahol most vagyok, a kunyhó a tervezésében számított a meditáció, még egy fedett sétáló ösvényre is gondoltak.

A Buddha idejében a szerzetesek gyalog jártak helyről helyre. Ha például egy távoli kolostorban akartak felkeresni egy tanítót, szakaszonként vándoroltak, naponta más-más templomban szálltak meg, vagy akár a faluban valaki műhelyében, mint az MN 140 szuttában olvashatjuk. Dicsérték azokat, akiknek a csuha és alamizsnás szilke mellett minden holmijuk elfért egy válltáskában.

A szerzetesek időnként mai is gyakorolják az ilyen vándorutat, Thaiföldön a tudong, Srí Lankán a csárika szóval nevezik.

Pakolás közben egy ilyen útra az ember fontolgatja, hogy mi az igazán szükséges. Az, hogy nekem mire van szükségem, sokkal inkább függ attól amit érzek, akarok, mint attól, hogy valami objektíven fontos. A csomag súlyát az könnyíti, ha a könnyítünk a hozzáállásunkon. Figyelek arra, hogy ne azon morfondírozzak, hogy én mit akarok az úttól, hanem az út mit igényel tőlem: milyen erőfeszítést kell megtenni és milyen terhet kell elengedni.

Írtam korábban az ilyen vándorútról. Európában hátizsákkal megyünk mint egy túrán, esténként sátorban alszunk és a holminkkal önellátóságra készülünk. A reggeli alamizsnakörúton egy helyben megállunk egy piac vagy szupermarket mellett, és levesszük a hátizsákot.

Srí Lankán más a helyzet, a városi kis templomokban keresünk szállást, sátrazni nem is lenne alkalmas hely. Alamizsnakörúton is úton vagyunk, így a hátizsák a teher mellett a rendezett szerzetesi megjelenés (szamana-szannya) miatt sem megfelelő, az úti holmink el kell férjen egy válltáskában. Csendben megállunk egyik-másik ház előtt pár percre, és ha jeleznek nekünk vagy látjuk a sürgés-forgást, akkor megvárjuk az étel adományt, különben tovább megyünk a következő házhoz.

Június 10-én indultunk Hantan Springhill kolostorból, az úticélunk Belihuloya Sīlagama kolostor. Tapasztalt társaim voltak, Tiszt. Jinasiri és Samiddhi.

Június 21-én, a telihold upószatha napján érkeztünk, júniusban ez a Poson Poya ünnepnap. Arra emlékeznek meg ilyenkor, amikor 236 BC-ben Mahinda Thero behozta a buddhizmust Srí Lankába, kifejtette a királynak a Dhamma Tanát, aki ezt követően országos vallássá tette a buddhizmust.

12 nap alatt 180 km-t tettünk meg. Két nap pihenőt tartottunk, ezen kívül minden nap más templomban szálltunk meg.

Mindig kaptunk alapszintű szállást, de az ‘alap’ szintről alkotott elképzelésem idő közben sokat változott.

Ha volt a templomban üres szobájuk, ott kaptunk helyet, de sokszor az ebédlőben vagy Dhamma teremben aludtunk. Engedni kell az új tapasztalatot saját feltételei mellett kibontakozni. Örömmel láttak minket, ritka esetnek számít, hogy vándorló bhikkhuk toppannak be.

Ha már az iskolában aludtunk, alvás előtt tanulhattunk is:

A városi templomok sok helyen iskolát is működtetnek, ahol a bhikkhuk tanítanak buddhista történelmet vagy Páli nyelvet. A városi gyerekek naponta bejárnak az iskolába.

Az egyik templom iskolában egy kisfiú hozzájárult a jegyzeteimhez:

Egyes gyerekeket 11-éves kortól fiatal szamanérának (szerzetes tanoncok) adják a szüleik, ők a templomban élnek. Ez afféle szociális támogatási háló szerepét is betölti.

Mikor reggel elindultunk, elköszöntek a szamanérák:

Ebben a templomban az idős visszavonult apát 77 éves volt. 11 évesen kapott szamanéra avatást, 20 évesen bhikkhu avatást, 66 évet töltött a szerzetesi rendben.

Elmesélte, hogy 10-en voltak testvérek a családban. Kis korában azt játszotta, hogy a vállára terítette az édesanyja egyik barna ruhadarabját, és a testvéreinek adott “Dhamma beszédet”.

Most, idős korában híres helyi tanító lett, a magyarázatához fejből idézett Páli szöveg részleteket. Miközben velünk beszélt, mellettünk a fiatal szamanérák egy nagy halom diószerű magot törtek.

Amikor ebbe a faluba érkezett, csak egy bódéból állt a templom. Az évek során a munkája nyomán élénken működő templomot és iskolát építettek.

Azt mondta, az öt fogadalom (avagy az erény kincse, AN 7.6) szabályait 11 éves kora óta sosem szegte meg szándékosan, az életét nagyon tiszta erkölcsös magatartással élte.

Egy esetre emlékezett, amikor két madarat látott küzdeni, egy követ dobott feléjük, hogy szétröppentse őket, de a kő fejbe találta az egyik madarat, ami belepusztult. Nem volt ugyan szándékos, de pocsékul érezte magát a dolog miatt.

77 évesen már tudatában van, hogy közel az élete vége, és készen áll arra, hogy bármelyik nap meghalhat. Az életére visszatekintve nagy boldogság és megelégedettség tölti el, nem érzi semmi hiányát.

Mivel városi templomban élt, a gyakorlásában nem fejlesztette sokat a meditációt, de az elméje nyugodt. Nem tudja mi következik a halála után, de a faluban elért munkája és a tiszta erkölcs jó eredményei (punnya) csak jó irányba vihetik tovább.

A halált nem tekintette problémának, mert nem jelenti mindennek a végét, hanem a tettek következményeinek folytatása szerint ez egy lépcsőt jelent valami más felé.

A nyugati hozzáállásunk annyira a meditációnk körül forog, állandóan ezen rágódunk, és ez vajon elégedettséggel tölt el minket? Elfelejtjük, hogy a jó tettek fejlesztése is része az útnak. (Dhp 183: Elkerülni minden rosszat, de a jót tenni szüntelen…)

Távozáskor egészséget és hosszú életet kívántunk neki, mire azt felelte, “Hosszú életet? Mondtam nektek tegnap, hogy bármelyik nap meghalhatok.”

Sok tea ültetvényen mentünk keresztül, ezeket a britek hozták létre a gyarmati időkben. Munkaerőként Indiából tamil családokat hoztak be, így ezen a környéken a falukban is főleg tamil-ok élnek. A vallásuk jellemzően hindu, vagy a brit ‘hagyaték’ nyomán keresztény.

A munkások mérik a zsákba szedett tealevelet.

A hindu oltárakon sok színes ábrázolást használnak:

A sztúpák rendszerint egyszerű fehérek, de azért a buddhistáknak sem hiányzik a képzelőereje. A régi barlang-kolostorok festett motívumai a modern templomokban is élnek:

A tea földek mellett a teraszos rizstermelés is gyakori.

Út közben a varjak mellett gyakran láttam egy-két hollót is, ahogy minket vizsgálgatnak.

Szinhala házakat is találtunk, ők gyakran kiteszik a buddhista zászlót. A tamil kultúrában a szerzetesek reggeli alamizsnakörútja kevésbé ismert, ezért elsősorban a zászlós házakat kerestük.

Egyik reggel olyan környéken jártunk ahol nem voltak házak, viszont egy tábla egy rendőri különleges egység táborát mutatta, ezért arra fordultunk.

Miután a kapuőrnek elmondtuk, hogy alamizsnakörúton vagyunk, meglepetésemre egy kollégája futva indult a konyha felé, illetve három széket hoztak nekünk, hogy várjunk. Nemrég fejezhették be a reggelit, mert rizst és más főtt ételeket hoztak, gondosan elláttak minket.

Az eset nem volt egyedülálló, egy másik napon már volt elég étel a szilkénkben, de olyan helyet kerestünk ahol elfogyaszthatnánk. Egy faluban a rendőrkapitányságnál kérdeztük meg, hogy leülhetnénk-e enni. Szívesen fogadtak minket, az egyik irodában három asztalt és széket üressé tettek nekünk, ezután a konyhájukról még ők is felajánlottak nekünk ételt.

A szinhala kultúrában a hagyomány szerint a katonaság és rendőrség a király szolgálatában állt, és mivel a király a Dhamma védelmezője volt, ezért ők is hivatali feladatuknak érzik a Dhamma védelmét.

Alamizsnakörúton megint kaptam házi feladatot, most tamil nyelven.

Végül megérkeztünk a Sīlagama kolostorba, az esti Poson Poya ünnepre készülődtek. Itt megpihentünk pár napig.

A völgy másik oldalán egy kis erdei-kolostort (arannya) rendezett be Jinasiri Bhante és pár más bhikkhu. A folyót követtük egy ideig, majd leültünk elfogyasztani a reggeli alamizsnát. A kutyák a faluban megismerték Jinasiri Bhantét. Arra is biztos emlékeztek, hogy a bhikkhuknál akad ételmaradék is.

Felkapaszkodtunk a domboldalban épített agyagfalas kunyhókhoz. Több hónapja nem volt itt senki, némi rendezgetést igényelt, de újra használhatónak tűnt.

Most a Koggala Weduwa kolostorban van szállásom, a kunyhóm a tóparton van. Az időjárás visszatért a napos és száraz rendre, de a májusi esőknek köszönhetően itt a tóparton a szúnyog helyzet most olyan, mint a Tiszán áradás után. Szerencsére ez a kolostor kivételesen rendezett, és van az ablakon szúnyogháló.

A vízben úszni nem javasolt:

A Vassza a július 20-i Ászálha telihold után kezdődik, ezt majd Kandy-tól északra, Matale környéken töltöm majd egy egykunyhós remeteségben.

Május 3-án érkeztem Srí Lankába, az elmúlt hónap alatt kezdem megismerni az itteni kolostori szokásokat. A szerzetesi oldalról megélve, hálával tapasztalom a kedves fogadtatást.

Voltunk többször alamizsnakörúton a faluban, nagyon kedves emberek. Sok főtt ételt kapunk. A gyerekek az iskolai könyvből kitépett, már leosztályozott házi feladatba csavarják az édességet.

A Springhill Erdei Kolostor Kandy alatt, egy hegyvidékes erdőben van. Az erdőben gazdag a madarak és rovarok hangja, megállítja a gondolatot is. Sok az ismeretlen növény, úgy érzem magam mint a gyerek, nem tudom mi a neve a dolgoknak, “Ez micsoda? És ez micsoda?”

Oda kell figyelni hova lép az ember, a piócák gyorsan az ember lábára akaszkodnak, illetve a hangyák is nagyot tudnak csípni.

Alamizsnakörútra hagyomány szerint ha lehet mezítláb megyünk, bár van aki szandált visel ha indokolt. A falusiak is gyakran mezítláb jönnek ki elénk, vagy kilépnek a szandáljukból, és úgy ajánlják fel nekünk az ételt az alamizsnás szilkébe.

Remek jelképe ez annak, hogy a lábbelik társadalmi státuszt jelölnek, és ezt elhagyva kell a tanítást gyakorolni.

A faluban gyorsan észrevesznek minket az emberek, és jelzik, hogy várjunk.

Egy alkalommal egy nagy hotel előtt is megálltunk. Azt gondoltam túl elfoglaltak a dolgukkal, hogy észrevegyenek két bhikkhut, de tévedtem, a pult mögül valaki rögtön beszaladt a konyhába pár tál ételért.

Ritkán járnak arra bhikkhuk alamizsnakörúton, a személyzet láthatóan örült a meglepő alkalomnak. Tisztelettudóan még a cipőjükből is kiléptek.

A Buddha ott van minden utca sarkon, minden reggel friss virágok vannak az oltáron. A bhikkhuk elvonult életét itt senkinek nem kell magyarázni.

Májusban megérkezett a monszun, szinte minden délután ömlik az eső és villámlik. Ilyenkor az áramhálózat is gyakran kiesik. Az a szokás, hogy minden elektromos eszköz alapállapotban ki van húzva, és használat után újra ki kell húzni.

Srí Lankai tea: az áramra várva.

A kolostori könyvtárban van egy eredeti pálma-levél könyvük, Bhante Szantamanásza azt mondta ilyet még mindig készítenek, ez kb. 1900 körüli lehet. A levelet bekarcolják egy tollszerű eszközzel, azután festékport dörzsölnek rá. Ez egy különösen precíz darab, mert a levél mindkét oldalán van írás. Olvasott nekünk belőle, egy dzsátaka születésrege versei.

A májusi teliholdkor a Vészák ünnepség a kolostorban csendesen telt. A városokat ilyenkor feldíszítik, sok helyen fesztiválon lehet részt venni, illetve az utcákon ingyenes ételbódék sorakoznak.

A Dhamma teremben az oltáron tea is felajánlásra került.

Meglátogattam egy bhikkhu barátomat aki a domb másik oldalán él Hindagala mellett.

Egy tuktuk-kal mentünk át a másik kolotorba. A ponyva két oldalán ez a szlogen állt:

Live the life you love
Éld az életet amit szeretsz

Love the life you live
Szeresd az életet amit élsz

A kolostor alatt a faluban megtekinthető volt egy ősrégi barlang-kolostor, a sziklán a festmények dzsátaka születésregéket és a Buddha életrajzát ábrázolják.

Jól kivehetőek a régi festményen is ahogy a bhikkhuk alamizsnakörúton járnak, akárcsak most.

Az idő, az eltelt korszakok érzése erős volt, a korábbi generációk benyomása akik itt gyakorolták a Dhammát.

A kolostorból egy meredek lépcsősor vitt le a főútra.

A kutya a Buddha-természet felett elmélkedik:

Meglátogattunk egy mai barlang-kolostort is, Ranagirilena néven ismert. Képzőközpontként működik, a fiatal bhikkhukat ide küldik, hogy a Vinaya szabályokat tanulmányozzák (Páli nyelven olvassák, fordítják, magyarázzák). 23 bhikkhu volt a létszám.

Hajnal 4-kor van az első Vinaya óra, délután egy másik, este pedig Abhidhamma óra. A Vassza alatt nincsenek órák, akkor meditációs napirendet követnek.

Egy fiatal bhikkhut megkérdeztem, miért jött ide szerzetesi avatást kérni. Azt válaszolta, hogy a célja a Nibbána elérése, és mivel az elme fejlesztésének az alapja a jó erkölcs (szíla), a jó erkölcsi képzés miatt jött ebbe a kolostorba.

Új szutták hallgathatóak Nagy Gergely Miklós felolvasásában:

• AN 5.49 - A kószalai
• MN 3 - Az Igazság örökösei
• MN 6 - Amit a szerzetes kívánhat
• MN 22 - A kobra-hasonlat
• MN 77 - Szakuludáji

Új szutták hallgathatók Nagy Gergely Miklós jóvoltából:

MN 75 - Mágandija

A Buddha Mágandiját kérdezi, jól érti-e az (akkoriban) sokat ismételt mondás jelentését:

Mágandija, amikor hallottad, hogy régi idők zarándokai és tanítómesterei ezt hirdették: Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm, milyen egészségről, milyen kialvásról volt szó?

Bizalmat nyerve a Buddha tanításában, lelkesen várja az útmutatást:

Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy látó szemmel keljek fel ültő helyemről!

SN 3.25 - A hegyek hasonlata

Egy rövidebb szuttában Paszénadi, Kószala királya sok teendője közepén érkezik a Buddhához, aki emlékezteti arra, ami a helyes nézet szerint sürgető és fontos.

SN 35.28 - Az égés példázata

A Buddha korai tanításai közül a harmadik beszéd, amiben a tűzimádó aszkétáknak tanít arról, hogy az érzékeik által nyújtott világban milyen meditáció oltja ki a szenvedés tüzét.

András elkészült a soproni találkozó kérdések-válaszok videó megszerkesztésével:

• Dhamma Találkozó 2023 – Második rész – Kérdések - válaszok

Gergely új szutta felolvasásai meghallgathatók:

• AN 3.65 - Káláma Szutta
• SN 36.6 - A Fájdalmas Érzés Dárdája
• Mv 10.2.3 - Díghávu herceg története
• SN 22.87 - Vakkali Szutta

A soproni találkozón elhangzott Dhamma beszéd felvétele megtekinthető itt:

Dhamma Találkozó 2023 – Első rész – Dhamma Beszéd

Új szutta fordítások olvashatóak Boholy Norberttől:

• AN 4.45 Rohitassa
• Iti 2.22 Tévhitek
• SN 22.53 Részt venni
• SN 36.1 Elmélyülés
• SN 36.2 Élvezet
• Snp 5.7 Upasīva kérdései
• Uda 1.8 Saṅgāmaji Sutta
• Uda 2.1 Mucalinda Sutta
• Uda 2.7 Egyetlen gyermek
• Uda 4.4 A szellem ütése
• Uda 6.9 Sietve
• Uda 7.10 Udena király
• Uda 8.8 Visākhā Sutta
• Uda 8.9 Paṭhamadabba Sutta
• Uda 8.10 Dutiyadabba Sutta

Új könyv olvasható a honlapon:

Egy Erdei Fa – Ácsán Cshá összegyűjtött példázatai

A magyar fordítást készítette: Balassa Máté

Letölthető PDF, Epub és Mobi formátumban.

Dhamma találkozót tervezünk Sopronban és Győrben 2023. június 24-25-én, a helyi buddhista csoportok szervezésében.

További részletek: a-buddha-ujja.hu/dhamma-talalkozo

Soproni csoport: Facebook, email: theravada.sopron@gmail.com

Győri csoport: Facebook, email: theravada.gyor@gmail.com

Boholy Norbert új fordításai:

• AN 8.6 Az Élet Hányattatásai
• Snp 1.3 Az Orrszarvú Szutta
• Snp 5.16 Mogharājā Kérdései
• SN 1.1 Átkelni az áradaton
• SN 3.25 A Hegyhasonlat
• SN 4.23 Godhika Sutta
• SN 12.61 A tanulatlan hétköznapi ember hozzáállása
• SN 15.3 A Könnyek
• SN 36.6 A Fájdalmas Érzés Dárdája
• Thag 6.4 Kulla Théra Versei

Új szutta hallgatható: SN 22.87 - Vakkali, felolvassa Nagy Gergely Miklós.

Vakkali szerzetes fájdalmak között lábadozik egy viskóban, és sajnálkozik, hogy korábban nem tudott találkozni a Buddhával. Fájdalmai nem csillapodnak, és úgy tűnik közeledik a halálhoz. A Buddha emlékezteti, hogy legyen öröme a kifogástalan, erényes életére visszatekintve, és így bátorítja a meditációra:

“Elég, Vakkali! Miért akarod látni ezt a közönséges testet? Aki látja a Dhammát, engem lát; aki engem lát, a Dhammát látja, mert a Dhammát látván, Vakkali, engem lát; és engem látván, a Dhammát látja.”

Újabb szutta hallgatható a honlapon: MN 14 - A szenvedések láncolata (rövidebb), felolvassa Nagy Gergely Miklós.

Mahánáma azzal a kérdéssel keresi fel a Magasztost, hogy miért van az, hogy hiába ért egyet a Dhamma elveivel, az elméje időnként mégis felkavart, vágyak és haragos állapotok gyötrik?

A tanítás végén azt is megtudjuk, ki a boldogabb, az élvezetekről lemondó életet élő Gótama (a Buddha), vagy az élvezetekben gyönyörködő Széníja Bimbiszára, Magadha királya?

Új szutták olvashatóak a honlapon Fenyvesi Róbert fordításában:

• SN 22.100, A póráz (2)
• SN 46.2, A test
• AN 1.1-10, A tudatot rabul ejtő dolgokról szóló fejezet
• AN 1.11-20, Az akadályok és a megszüntetésük

A buddhafm.hu szerkesztői fáradhatatlan munkával elkészítették a Szótlan Vizsgálat hangoskönyv változatát:

Elérhető a Spotify listán és a BuddhaFM oldalán.

A könyvet felolvassa: Kövesdi László.

A soproni találkozón elhangzott vezetett meditáció és Dhamma beszéd felvételei megtekinthetők itt:

Dhamma Találkozó 2022 első rész – Első gondolatok és vezetett meditáció

Dhamma Találkozó 2022 második rész – A belső vizsgálódás útja

Új könyv olvasható a honlapon:

Szótlan Vizsgálat – bevezető a buddhista meditációba és szemléletbe

Letölthető PDF, Epub és Mobi formátumban.

Dhamma találkozót tervezünk Sopronban és Győrben 2022. június 18-19-én, a helyi buddhista csoportok szervezésében.

További részletek: a-buddha-ujja.hu/dhamma-talalkozo

Soproni csoport: Facebook, email: theravada.sopron@gmail.com

Győri csoport: Facebook, email: theravada.gyor@gmail.com

Új fordítások és felolvasások a honlapon:

Szutta fordítások, Fenyvesi Róbert

• AN 5.196 Mahāsupina Sutta Az öt nagy álom
• SN 21.1 Kolita Sutta A nemes csend
• SN 51.20 Iddhipāda-vibhaṅga Sutta Az erők vizsgálata

Szutta felolvasások, Nagy Gergely Miklós

• MN 11 Cūḷasīhanāda Sutta Rövidebb beszéd az oroszlánkiáltásról
• MN 34 Cūḷa-gopālaka Sutta A csordapásztor (rövidebb beszéd)
• AN 3.61 Tittha Sutta Szektáriánusok

Ácsán Dzsajaszáró írásai, Fenyvesi Róbert

• Valakinek a bajáról tudomást szerezve…
• Nemrég az egyik tanítványomat megdicsérték…
• Bármilyen meditációt is végezzünk…
• A legtöbb ember szereti a bűvészmutatványokat…
• A Négy Nemes Igazságban…
• Amikor egy világi meditátor…

Új fordítások olvashatóak és felolvasások hallgathatóak a honlapon:

Róbert új fordításai:

• A feddhetetlen ember adományai (AN 5.148)
• Az adakozásról szóló tanítóbeszéd (AN 7.49)
• Ajahn Jayasaro rövid írásai

Gergely új felolvasásai:

• Példázat a keményfáról (MN 29)
• Dzsívaka szutta az élet kioltásáról (MN 55)
• A Buddha életét bemutató szutta gyűjtemény

Friss tartalmakkal kapcsolatban, Gergely elkészített számos szutta felolvasást. Vekerdi József fordításában a Buddha életét bemutató szutták már majdnem teljesek. YouTube csatornáján képekkel is kíséri a szöveget.

Év végi gondolatok:

Frissen készült felolvasásban hallgathatjuk a Buddha tanító útjának kezdetéről szóló szuttát, illetve egy későbbi tanítását az életünket irányító elvek vizsgálatáról.

Ehhez kapcsolódó gondolatok az alábbi jegyzeten. Az ott említett káros folyamatokról (ászavákról) bővebben az MN 2 szutta beszél.

Mit gondolnál, ha egyik reggel, a megszokott pékségbe menet egy csuhás szerzetest látnál a bejárat mellett? Ott áll a bejárattól pár lépésre, nem akar bemenni, nem szólít meg senkit, nem osztogat szórólapot. Tart a kezében egy kerek edényt. Szüksége lehet valamire?

A szerzetesek hagyományos gyakorlatai közé tartozik a gyalogos vándorút, thai szóval tudong. Ilyenkor magunk mögött hagyjuk a kolostort, és a vidéki utakon gyalogosan barangolunk. Egy rövidebb út lehet néhány napos, egy hosszabb akár több hónapos is, miközben minden reggel betérünk a legközelebbi városba vagy faluba, és alamizsnakörútra alkalmas helyet keresünk.

Rendszerint megállunk a piacnál, egy pékségnél vagy egy szupermarket bejárata mellett, és reméljük, hogy ebben a városban is akadnak kedves emberek, akik támogatnak minket egy kis étellel. Rá is vagyunk utalva a jó szándékra. A théraváda hagyományban a szabályok szerint nem használhatunk pénzt, csak ételt fogadhatunk el, és ezt sem tárolhatjuk egyik napról a másikra. Minden nap új nap.

Ez a helyzet szándékosan kihozza körülményeink bizonytalanságát. Ügyelnünk kell, hogy az érzelmi egyensúlyunk ne függjön attól, hogy irányítani, biztosítani akarjuk a körülöttünk lévő világot, amire legjobb esetben is kevés esélyünk van. Életünket leegyszerűsíteni a lényegesre, feladni a szükségtelent egy felszabadító érzés.

Egyes nehézségekre előre számítunk és készülhetünk rájuk, mint az útvonal, hőség, fáradság. De legtöbbet mégis azokból a nehézségekből tanulunk, amire nem számítottunk, mert elménk olyan gubancait mutatják meg, amit korábban nem vettünk észre. Ilyenek a személyes véleményekből, vagy bizonytalanságból és kétségből eredő konfliktusok. Garantáltan bele fogunk sétálni valamibe, és sokat segít, ha emlékezünk arra, hogy képesek legyünk magunkat több nézőpontból is látni. Egy kis humorral talán rájövünk, hogy nem is szakadt még ránk az ég.

Idén augusztus végén egyik szerzetes társammal voltunk egy ilyen úton. Portugáliában, a Szumedháráma kolostorban élünk. Ez alkalommal az ország déli részén vándoroltunk. A gyönyörű tájak és ragyogó napsütés mellett elég megerőltető volt a hőség. Egyik szirtről le, a másikra felkapaszkodni, és az ember gyorsan kétségbe vonja miért is indult ilyen hosszú útra.

A délelőttöt az alamizsnakörút határozza meg. Nincs sokra szükségünk, csak ami elég az aznapi gyakorláshoz. Az emberek általában látják, hogy úton vagyunk, és olyan dolgokat kapunk, amit készen tudunk fogyasztani: kenyeret, gyümölcsöt, sajtot, stb. Áldást kántálunk (páli szóval anumodanā), a hála és öröm kifejezésére, hogy vannak emberek, akik értékelik a buddhista hagyományt és szívesen támogatják a szerzeteseket.

Naponta átlag 5-6 órát gyalogolunk, így 15-20 km-t meg tudunk tenni, ami nem olyan kimerítő tempó, de eleget is haladunk. Ha tudunk, egy erdős részen állunk meg, ami nem esik messze a következő várostól, ahol másnap reggel reméljük, hogy alamizsnakörútra tudunk menni. Az estét meditációval és magányos gyakorlással töltjük. Szoktam magammal vinni egy kompakt vízfesték készletet, ha van még idő naplemente előtt, festek az aznapi eseményekről. Reggel az első fénnyel felkelünk, bepakoljuk a sátrakat és indulunk.

Ha megvan a helyes irány, akkor nincs más dolgunk, mint türelemmel megtenni a következő lépést. Nem az erényes gyakorlás teremti az akadályokat, hanem az elme zavarossága, amit korábban nem vettünk észre, de az erőfeszítés nyomán felfedi magát. Feladatunk továbbra is ennek a zavarnak a megtisztítása. A tanítás irányt mutat, a visszafogottság megőrzi az elme energiáit, és örömünk telik a kevésben is, mert a sok dologtól úgyis csak a zsákunk volt nehéz.

A soproni találkozón elhangzott Dhamma beszéd felvétele megtekinthető a csoport YouTube csatornáján.

Mit mondunk, kik vagyunk, amikor új ismerősnek mutatjuk be magunkat? A nevünket ismételjük el, milyen munkát végzünk, esetleg kivel állunk közeli kapcsolatban. A másik ember erre rábólint, mintha ezzel minden tisztázva lenne.

Minden részletről, ami magamról eszembe jut, megkérdezhetem: ‘Ez vagyok én?’ Vagy úgy jellemzem magam, ‘én olyan ember vagyok, aki …’ – Meddig igaz ez a mondat? Egy lépés távolságból vizsgálhatjuk ezt a gondolatot, amint megjelenik és megszűnik, és a gondolat megszűnésével mi magunk csak nem tűntünk el.

A kígyóról, tutajról és az áradatról (MN 22) szóló tanításban Arittha szerzetes nem veszi észre mennyire eluralkodtak rajta a vággyal teli gondolatok, felületes érvekkel félre értelmezi a Buddha tanítását, és ezzel üres a gyakorlása, nem tapasztalja meg a megszabadult elme örömét. Mondhatjuk, hogy a kígyót a farkánál fogta meg, az pedig visszafordult és megharapta.

(A szuttához András rögzített egy bevezetőt, illetve egy teljes szavalást.)

Belső vizsgálódás és gyakorlás nélkül az elme megragad valamilyen felületes dolgot, ami felé a vágy, harag és zavar irányítja, és arról meggyőződéssel hiszi, hogy ‘ez én vagyok, én ilyen vagyok, ez az enyém’.

Nem mintha nem jönne minden irányból az információ és magyarázat, hogy kik vagyunk, kik legyünk, és mire van igazán szükségünk. Eláraszt minket az információ, a tények és vélemények minden irányból özönlenek, de az információ önmagában kevés. Teljesen el vagyunk veszve, ha nem tudjuk megállapítani kik vagyunk.

A belső vizsgálódás és az emberi kapcsolatok ebben sok segítséget jelentenek: ha csak információnk van, de ez nincs valós kapcsolatokhoz kötve, elvesznek az irányt adó támpontok. Az éberség meditációban (MN 10) tudatossá válnak gondolataink és érzéseink, de azt is megismerjük, ezek mennyire képlékenyek. Félünk elveszíteni amit szeretünk, de az állandó változást nem tudjuk irányítani, és így éppen a ragaszkodásunk hozza létre a korlátokat, amikbe beleütközünk, és haragot, bánatot, feszültséget okoz nekünk.

Ha nem akarnák valamit, nem tennénk érte semmit, de meg kell különböztessük magunkban a jóra való törekvést (páli szóval chanda), és az ‘enyémhez’ való ragaszkodást (taṇhā): ez utóbbi a szenvedés oka. Erőfeszítéseinket így bölcsen tudjuk irányítani. A kígyót helyesen megközelítve egy bottal le kell szorítani, és a nyakánál megfogni: úgy nem tekeredik a karunkra és nem harap vissza. Ahogy az MN 22 szuttában a Buddha is kifejti, nem önpusztító, nihilista nézetet tanít, hanem ‘ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését’ hirdeti.

Dhamma találkozót tervezünk Sopronban és Győrben 2021. július 10-11-én, a helyi buddhista csoportok szervezésében.

További részletek: a-buddha-ujja.hu/dhamma-talalkozo

Soproni csoport: Facebook, email: theravada.sopron@gmail.com

Győri csoport: Facebook, email: theravada.gyor@gmail.com

A gondolatok kordában tartása (MN 20) szuttában, ami már felolvasásban is hallgatható, a Buddha öt módszert tanít.

A kártékony, de könnyen befolyásolható gondolatoktól indul, melyeket szándékunk szerint helyettesíthetünk olyanokkal, amik igaz és jótékony célok felé irányítanak minket.

A kártékony, és legnehezebben befolyásolható gondolatokig érkezik el, melyek esetében ne felejtsük el, hogy a türelmes kitartás erénye mindig kéznél van. A gondolatoknak kezdete volt, és vége is kell legyen. Fordíthatjuk erre a figyelmünket, ‘Észre tudom venni, mikor van ennek a gondolatnak vége?’

A háttérben a gondolatok minőségének éber vizsgálata húzódik. Ha gépiesen, éberség nélkül reagálunk, az olyan, mintha csukott szemmel lépkednénk előre. Eljutunk valahova, de közben sokszor fel fogunk bukni. A helyes gondolatok gyakorlása (és nyitott szemmel lépkedni) jelentős különbséget tesz.

Mire vagyunk képesek gondolni? A szavak formát adnak a gondolatainknak, a szavak nyomán gondolkodva felismerhetünk egy nézetet, ahogy addig sosem tapasztaltuk a világot. A Buddha tanításait olvasva, hallgatva megismerjük a szavak, kategóriák egy kapcsolódó hálózatát, ami irányítja a gondolatainkat egy olyan nézet felé, amiben megszűnik a szenvedés.

Az ‘én’ kategóriáját a nyugati kultúrában olyan nézettel azonosítjuk, ami a sajátos, egyéni tulajdonságok gyűjteményét emeli ki. Így gondolkodva, így tapasztaljuk magunkat. Egy identitás hasznos dolog, a napi döntéshozásban sok energiát megspórol, hogy nem kell minden kicsi dolgot a kezdettől fogva kiértékelnünk. Marad energiánk kiértékelni azt, ami fontos, és még ismeretlen.

Az egyéni jellemzőkre összpontosítva hajlamosak vagyunk ragaszkodni ahhoz, amit szeretünk: ahogy magunkra szeretünk gondolni, a képességeink, amikre sokat építünk. Ennek az ‘én’-nek azonban kezdete és vége van, és a tapasztalatok, amikre önmagunkként vigyázunk, az idő múlásával kisiklanak a kezünkből, hogyan is számíthattunk másra?

A Dhamma szavait követve megismerjük az én ‘éntelen’ jellegét: a tapasztalatunkat, mint egy természetes folyamatot, ami állandó változáson megy keresztül. ‘Éntelen’, de élettel teli az éber ‘én’, ami képes vizsgálni a világ természetét, megismerni a helyes gondolatokat, amik nyugalomhoz vezetnek. A nyugalmat követően az elme nem áll meg a munkában, viszont erőfeszítésünk haladhat a természet folyásával egy irányban, szenvedés nélküli gondolatokkal.

Új felolvasásban hallgatható a Megtisztulás (MN 8) szutta.

Rengeteg véleményt hallunk arról, hogyan áll a világ és mit kellene tennünk. Miként tudunk ezek között eligazodni?

Az vezet talán nyugalomhoz és a zavar megszüntetéséhez, ha mindent kielemezve végig gondolunk? Vagy talán minden gondolatot megállítva, mély koncentrációban fog megtisztulni az elme?

A szövegben a tiszt. Mahácsunda azért keresi fel a Buddhát, hogy arról érdeklődjön, milyen meditációval érhető el az ilyen bölcsesség.

A Buddha először röviden válaszol, hogy azokat nem kavarják fel a különféle világi vélemények, akik belátják, hogy ezek a gondolatok és nézetek éntelenek: ‘Ez nem az enyém. Ez nem én vagyok. Ez nem az én én-em.’

Más szóval nem onnan ered a ragaszkodásunk egy véleményhez, mert az mennyire igaz, jól érvelt vagy zseniálisan elegáns, hanem mert magunkat látjuk bennük. Nagyon is jól tudunk kötődni akár valótlan nézetekhez is, mert örömünket leljük abban, hogy az a miénk. Amint belátjuk, hogy a gondolatok és tapasztalatok saját természetüket követve jelennek meg és szűnnek meg, nem ragadjuk meg őket sajátunkként és nem okoznak szenvedést.

A megtisztulás módját gyakran mély meditációs élményekhez kapcsoljuk, melyek nyugodt örömmel és boldogsággal töltenek el minket, és végre szabadulunk egy kicsit a feszültség alól.

A Buddha kétség kívül ismételten szorgalmazta az ilyen meditációt, de ebben a szuttában mégis arra figyelmeztet, hogy az ilyen élmények után az ember könnyen túlértékeli magát, és azt hiszi, elérte a célt és megértette a tanítást.

Ehelyett a Buddha visszatér az alapvető erény gyakorlásához, ne becsüljük alá a mindennapi egyszerű helyes viselkedést, és a nehéz erőfeszítést, ami ehhez szükséges. A meditáció támogatja a megtisztulást, de ezt a gyakorlati alkalmazás teljesíti ki. Így a gyakorlásunk nem marad élettelen, és nem csak minket szolgál, hanem beépül életünk egészébe, mindennapi kapcsolatainkba.

Az életet mint egészet kell vizsgáljuk, és ha másoknak is segíteni akarunk, előbb magunknak kell a mocsárból kijutni.

A buddhista gyakorlás alapját az adja, hogy kétség, nehézség és feszültség esetén a Buddha, Dhamma és Szangha értékeiben veszünk menedéket. A Buddha a felébredett elme, ami megérti az igazságot (a Dhammát); a Szangha az emberek közössége, akik az igazságot az erényes élettel valósítják meg.

Új szutta felolvasások között hallgatható:

A kincsek (AN 7.6), melyek gazdaggá teszik a bölcs ember életét.

Amit a világ nem ért (AN 8.6), a nyolc dolog ami miatt a világ körbe-körbe forog mint egy kerék, megnyugvást és megérkezést sosem találva bennük.

Félelem és rettegés (MN 4), melyben a Buddha a félelem túllépését a tiszta lelkiismeret munkájával köti össze.

Három Érzés (Iti 3.4), a gyakorláshoz nem kell bonyolult elméletekkel küszködnünk: a három fajta érzés három helyes megértésével ‘a bölcs elhagyja láncait’.

Vaccshagotta - Példázat a tűzről (MN 72), melyben a rossz kérdést félre kell tenni, a spekuláció helyett a közvetlenül tapasztalt dolgok megjelenése és megszűnése a vizsgálat helyes tárgya.

Hogyan olvassam a szuttákat?, John Bullitt tapasztalta és tanácsai a szutták gazdag világának felfedezéséhez.

Milyen az ember természete a felszín alatt? Mit fed fel önmagunkról a teljes megértés?

Feltöltöttük Angulimála történetét megőrző szutta felolvasását, a szerkesztést a buddhafm.hu végezte.

Angulimála családja a papok rendjét képviselő bráhmana kaszthoz tartozott, születésekor kapott személyes neve Ahiṃsaka, jelentése ‘ártalmatlan’. Már fiatalkorában látszottak kiemelkedő képességei, a papi tanulmányaiban az osztálya legsikeresebb diákja volt. Az ottani tanítójával azonban megromlott a kapcsolata, aki végül rosszakarattal azt követelte tőle, hogy addig nem teljesítheti a tanulmányait, amíg ezer ember levágott kisujját el nem hozza neki.

Ahiṃsaka ennek folyamán rabló-gyilkossá vált, és az emberek levágott ujjait nyakláncként viselte sorba fűzbe. Ekkor adták neki a helyiek az Angulimála csúfnevet, jelentése ‘ujj-füzéres’.

Mielőtt az utolsó áldozatát megtámadhatná, a Buddha besétál az erdőbe ahol Angulimála tanyázik. Különös tettekkel és szavakkal úgy meghökkenti, hogy Angulimála magyarázó tanítást kér a Buddhától, aki így felel:

Angulimála, én megálltam,
egyszer s mindörökre.
Tartózkodom az erőszaktól, az élet kioltásától,
de te nem tartózkodsz az élet kioltásától.
Ez az amiért én megálltam és te nem.

Önvizsgálatot és önmegfékezést tanít neki, aminek boldogsághoz vezető eredményét a Buddha saját példája mutatja be. ‘Mit tettem? Miben hittem, ami erre vezetett?’ Látunk magunk előtt egy célt, hiszünk valamiben, és ez a hit okozó tényezőként képez bennünk gondolatokat, érzéseket, amik abba az irányba visznek.

A tudat alatti hitünk, szemléletünk és érzékeink világához úgy nyerhetünk hozzáférést, ha a jelenben látható tetteinket és választásainkat figyeljük. A gondolatainkra hiába összpontosítunk, ha még sosem formáltunk gondolatot arra, amit szokásokon keresztül ismételve vettünk át, és kérdés nélkül azonosulunk vele. Előbb azt kérdezhetjük magunktól, ‘Miért teszem amit teszek? Honnan ered ez, és hová vezet?’ A figyelemmel így megvilágítjuk a belső világunkat, és amit helytelennek ítélünk, el tudjuk hagyni, amit helyesnek ítélünk, saját választásunk szerint tudunk követni.

Az elme, ha azt önvizsgálat nélkül engedjük a káros kényszerek fék nélküli követésére, saját ellenségévé válik. A világról egyre ködösebb és torzultabb képet alkot, a valódi boldogsághoz vezető utat nem látja.

Ez a képzés is sok belső munkát és erőfeszítést igényel, de alapja az öröm, megértés és szabad választás, nem a kényszeres cselekvés. Amikor tudod magadról, hogy tiszta a lelkiismereted, tudsz bízni a saját gondolataidban és érzéseidben. Ha körülnézel és amid most van, ha nem is sok, de a mai napra éppen elég, az elme nyugodt és könnyed.

Az érzékek visszafogása közvetlen kapcsolatban áll a tudatlanság megszűnésével. Az elme természetes állapota a jóság és boldogság: magából eredő fényét és önmagunk mély megismerését azok a kényszerek takarják el, melyeket a vizsgálódás hiányában eddig követtünk.

Angulimála gondolatai saját átváltozásáról:

Ki restségbe merült régen, de restségét lerázta már,
a földre fényt áraszt, mint a Hold, ha kibúvik felhők mögül.

Valpola Ráhula A Buddha Tanítása c. könyve 2014 óta magyar fordításban is olvasható a Tan Kapuja jóvoltából.

A BuddhaFM.hu szerkesztőinek munkája nyomán a teljes könyv hangoskönyvkényt is hallgatható.

Jelenleg a könyvben található szutta szövegeket vettük át a felolvasásokkal együtt, így követhető a kezdeti tanítások közül a Buddha harmadik beszéde, amiben az égő tűz képét használja az érzéki tapasztalat jellemzésére, vagy a végső ellobbanást, a halála körülményeit elbeszélő szutta, ami a Beérkezett utolsó szavait őrzi.

A szutták szövegei mellé elkezdtünk felolvasásokat is csatolni, négy szöveget már így is hallgathattok:

• A szeretetről szóló tanítóbeszéd (Snp 1.8)
• A kelme hasonlatáról szóló tanítóbeszéd (MN 7)
• Az éberség megalapozásáról szóló tanítóbeszéd (MN 10)
• A Tan kerekét forgásba hozó tanítóbeszéd (SN 56.11)

Az új felolvasások Podcast oldalakon is követhetőek: RedCircle / Spotify / Google Podcasts / RSS Feed.

A felolvasások elkészítésében a Buddha FM rádió szerkesztői fektettek sok munkát, ahol további hanganyagok is találhatóak.

Időközben András is elkészült egy hosszú felvétellel, emlékezetből szavalja az MN 10, Az éberség megalapozásáról szóló tanítóbeszéd szuttát.

Örömmel tesszük nyilvánossá a Buddha Ujja honlap új változatát!

A korábbi magyar fordítások mellett most már tartalmaz páli és angol nyelvű szövegeket, illetve páli szótárt is találhattok.¹

Az új oldalak mobilon és tableten is könnyebben olvashatóak. Vannak még hibák az új rendszerben, de remélhetőleg minden működik.

2008 januárjában kezdtük gondozni ezt az online könyvtárat, a tartalom központi részét a Buddha hagyományőrző, hígítás nélküli tanításai adják.

A belső vizsgálódás és mélyebb megértés nehéz feladat, belegabalyodunk a sok véleménybe mint a tüskés bozótba, elveszítjük a helyes irányt, és a kétség megállítja minden erőfeszítésünket.

A bölcs tanítások olyan utat nyitnak, amit magunk aligha találtunk volna meg, de amint az útra lépünk, érezzük, ez a helyes irány. Azt a megértést tapasztaljuk, amit a tanítást gyakorlók sok generációja mindig újra, önmagának felfedezett.

A gyakorlásunk részévé válik a világban való mindennapi életünk, az örömet és nyugalmat nem kívülről várjuk, mert ezek belső forrásból fakadnak. A nehézségek az út részévé válnak – a túllépésükhöz magunkban találjuk meg a megértést, amire a tanítás vezetett minket rá.

A szutták valóban régiek, a könyvtárak és antikvár könyvesboltok polcai ehhez képest friss újdonságokat sorakoztatnak. Viszont akárcsak a könyvesboltban, a legjobb könyveket az előző generáció gondozta, hogy most újra nyomtatva mi levehessük a polcról.

A buddhista szövegek legjobb bestsellerei 2600 évesek. Mi is így kaptuk, így szeretnénk őket elérhetővé tenni a jelenben, és tovább adni a felfedezést a jövőnek.

Porosz Tibor fordításában olvasható a Khuddakapāṭha - Rövid Szövegek Gyűjteménye!

Remek Előszóval, ami belátást enged a páli szövegek megőrzésének történetébe.

Tanácsok Ácsán Kalyánó-tól a helyes testtartáshoz az ülő meditációban:

Letöltés: PDF

Három szuttával bővült a gyűjtemény:

• AN 4.111 Kesi Sutta – A Készinek mondott tanítóbeszéd
• SN 1.71 Chetvā Sutta – Megölve
• SN 42.6 Asibandhakaputta Sutta – A tettek és rituálék hatása

Feltöltöttünk három új letölthető Dhamma könyvet:

• Ácsán Szumédhó: Így Van Ez - A valóság természete (PDF)
• Ácsán Szumédhó: Csittavivéka - A csöndes tudat tanítása (PDF)
• Fórizs László: Dhammapada - Az erény útja (PDF)

Illetve két korábbi könyv PDF változatát:

• Ácsán Szucsittó: Buddhista Meditáció - Az Alapok (PDF)
• Ácsán Munindó: Dhammapada Vizsgálódások, Első Kötet (PDF)

Kellemes olvasást és mély felismeréseket kívánunk!

A páli fordítócsoport jóvoltából új fordításban olvasható a MN 140-es szutta, Az elemek elemzése címmel. A történetben megismerhetjük Pukkuszátit, akiről ezt gondolta a Magasztos: „Derűt sugároz ennek a derék embernek a viselkedése. Kérdezgetem egy kicsit.“

A páli fordítócsoport jóvoltából új fordításban olvasható az akrobaták hasonlatát bemutató SN 47.19-es szutta, Szédakában címmel.

A páli fordítócsoport jóvoltából új fordításban olvasható a MN 93-as szutta, Asszalájana - A bráhminok kiváltságai címmel.

A páli fordítócsoport jóvoltából új fordításban olvasható a MN 35-ös szutta, Szaccsaka - Vita az éntelenségről címmel.

A páli fordító csoport munkájának köszönhetően új fordításban olvasható a szeretett személyek elvesztéséről szóló MN 87 Ha valaki kedves nekünk szutta.

A páli fordító csoport munkájának köszönhetően új fordításban olvasható a haragról és béketűrésről szóló MN 21 A fűrész-hasonlat szutta.

Új fordításban olvasható a DN 16: A Teljes Ellobbanás szutta a Buddha életének végső szakaszáról a páli fordító csoport munkájának köszönhetően.

Bhikkhu Bódhi cikke a Nibbánáról most már ebook formátumban is letölthető.

Frissítettem az ‘A Szutták’ ebook fájlokat a 2012 július óta hozzáadott tartalommal:

• Szutta.Digha-31-si
• Szutta.Samyutta-10-8-fr-si
• Szutta.Samyutta-17-8-kea
• Szutta.Samyutta-22-59-cs1
• Szutta.Samyutta-35-28-cs1
• Szutta.Anguttara-5-49-si
• Article.Nem-biztos-Ajahn-Chah
• Article.Nibbana-bodhi

Az .epub és .mobi fájlok az Ebook.Ebook oldalról letölthetők.

Boldog új évet!

Újonnan felkerült A Buddha Ujjára Bhikkhu Bódhi több részes cikke a megszabadulásról Nibbána címmel, a világiaknak szóló legfontosabb (és leghosszabb) tanítás: DN 31 Beszéd Szigálának – A világiak fegyelmi szabályzata és két rövidebb szutta: SN 17.8 A sakál és SN 10.8 Szudattának (Anáthapindika).

Felkerült az oldalra Ácsán Cshá egyik leghíresebb tanítóbeszéde: „Nem biztos!“ – Az Érdemesek értékrendje és két nagyon fontos szutta új fordításban: a Szutta.Samyutta-35-28-cs1 és a Szutta.Samyutta-22-59-cs1. A théraváda hagyomány úgy tartja, hogy ezeket a tanításokat adta a Buddha közvetlenül az első beszéde, a Szutta.Samyutta-56-11-cs1 után.

Teljes újraírásra került a wiki, új szutta- és Dhamma beszéd-fordításokkal

bővítettük a tartalmat, valamint ezzel befejeztük a költözést az

a-buddha-ujja.wikidot.com címről, ami most

már ide fog mindenkit átirányítani.

A Buddha Ujja története 2008.01.25-én kezdődött, kezdetben a

Wikidot-on szerkesztettük a szuttákat. Ezzel sokáig

nagyon meg voltunk elégedve, de úgy 200 szutta fölött már kezdett zavarni

minket, hogy a tartalomjegyzéket folyton kézzel kelljen igazgatni… Ilyenkor

kell saját wikit építeni. 2010.04.28-án elkezdtünk

egyféle wikit bővíteni, amit aztán végül feladtunk és

2011.09.07-én újrakezdtük egy másféle wikivel.

A jelen honlap ennek a munkának az eredménye.

Az olvasók számára reméljük, hogy jobb élményt nyújt, és azonnal elolvasnak

ezt vagy azt az új

szövegekből, vagy valamit újra a

korábbiak közül. A fordítók számára reméljük, hogy

ösztönzően hat, és lefordítanak egy-két szuttát vagy beszédet. A

szerkesztőknek pedig remélhetőleg kevesebb fejfájást fog okozni a szövegeket

feltenni a honlapra.

A végeredmény pedig mindenki számára legyen a Buddha tanításának mélyebb

elsajátítása, hogy a sok buzdítás és útmutatás ne

legyen hiábavaló.

A Buddha így válaszolt egy matematika tanárnak, aki arról kérdezte, kik érnek el eredményt, és kik nem:

-> „ … némelyik tanítványom buzdításom és útbaigazításom hatására eléri a célt, némelyik azonban nem éri el. És én mit tegyek ebben a dologban? Hiszen a Beérkezett csak az utat tudja megmutatni.“ [-MN 107-]

Felkerült a Buddha Ujjára John T. Bullitt Article.Theravada-buddhizmus c. összefoglalója, egy szutta a kammáról: SN 35.145 Tett, egy a nibbánáról: SN 38.1 Nibbána és egy ezzel csaknem teljesen megegyező az arahattá (‘érdemessé’) válásról: SN 38.2 Az arahatság.

Elkészült a GYIK - Gyakran ismételt kérdések oldal, ahol a buddhizmussal kapcsolatos alapvető kérdésekre ad praktikus válaszokat John T. Bullit.

Két szutta arról, hogy mi az a Dhamma(-Vinaja), amit a Buddha tanított: AN 8.53 Gótamínak és AN 7.79 Upálinak, egy pedig arról, mi az, ami Felülmúlhatatlan bizonyosság (Iti 90/Iti 3.41).

AN 3.78 Fogadalom és gyakorlat - Szutta arról, hogy milyen gyakorlás hoz gyümölcsöt.

AN 3.134 Beszélgetés a Tan bizonyosságáról - Szutta a 3 jellegről (állandótlan, szenvedésteli, én-telen).

AN 4.147 Kotthitához - Szutta arról, hogy van-e valami a 6 érzékelési területen ‘túl’.

AN 4.159 Az apáca - Ánanda tanítást ad egy beteg apácának a testről.

SN 22.61 Lángolás - A Tűzbeszéd rövid változata.